Az Unió Erdéllyel sajnos nem szerepel köztük.
Ha március 15., akkor 12 pont – így gondolhatta ezt az RMDSZ is, mert a szövetség a napokban közzétette saját „forradalmi” követeléslistáját.
Jó, az Unióra vonatkozó fentebbi megjegyzést nyilván viccnek szántuk, de a listán az autonómiát is hiába keresnénk, bár van néhány olyan pont, amely haloványan utal rá, illetve amelynek megvalósulása a kulturális és/vagy területi autonómia előfeltétele lehetne.
Íme a tulipános 12 pont:
1. Új Alkotmányt, amely államalkotó tényezőként ismeri el a romániai, az erdélyi magyar közösséget.
2. Jogállamot: a hatalmi ágak szétválasztását, a törvények betartását.
3. Etnikumközi szerződést, amely tartósan biztosítja a békés román-magyar együttélést.
4. Az Alkotmány mondja ki: Románia többnyelvű, több kultúrájú ország.
5. A személyi és közösségi jogok intézményének széleskörű biztosítását.
6. Legyen a magyar a második hivatalos nyelv Erdélyben. Szabadon használhassuk közösségi szimbólumainkat, jelképeinket.
7. Több tiszteletet a helyi közösségeknek. Nagyobb hatáskört az önkormányzatoknak.
8. Az elkobzott javak visszaszolgáltatásának gyorsítását és befejezését.
9. Anyanyelvű minőségi oktatást minden magyar gyermek számára bölcsödétől egyetemig.
10. Az erdélyi autópályák befejezését, az utak és vasúti sínek korszerűsítését.
11. Jóléti államot, tisztes megélhetést minden korosztálynak.
12. Legyen március 15. hivatalos ünnep Romániában.
A tizenkettedik pontot olyannyira komolyan gondolják, hogy az RMDSZ szerdán reggel, 9.12 órakor törvénytervezetet iktatott arra vonatkozóan, hogy hivatalos ünneppé nyilvánítsák március 15-öt Romániában. A szövetség képviselői és szenátorai által jegyzett tervezet szerint hivatalos munkaszüneti nap lenne az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepe.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.