Ilyet se látott még a Camp Nou stadion: Románia Albánia ellen, gerendával, ököllel…

Sokan tudják (nem csak a focirajongók): a híres barcelonai Camp Nou stadion felújítás alatt áll. És egy ekkora építmény felújításához jó sok munkás kell. Így történhetett, hogy román és albán melósok is dolgoztak az építőtelepen.

Ment is a munka szépen, amíg a szombati napon két munkás össze nem szólalkozott. És sajnos nem egy barátságos focimeccsel, esetleg tizenegyes rúgásokkal döntötték el a vitát, hanem azzal, hogy leköpdösték egymást.

Na de ezt már a „párbajozók” kollégái sem tűrhették szó nélkül. Olyan 20-30 román és albán munkás csapott össze pillanatok alatt. Az első menet az állványzatokon zajlott, itt gerendákat, acélhuzalokat használtak a küzdők. A második menetre már a jó öreg anyaföldön került sor, ezúttal csak ököllel estek egymásnak a két nemzeti válogatott tagjai. És hát… ütötték egymást, mint a lovat. (Akit érdekel, itt megnézheti a videót.)

Aztán ahogy a legizgalmasabb focimeccs is véget ér egyszer, elcsitult a csatazaj, a harcosok nyalogatták a sebeiket, meg fogták a fejüket, de nem is annyira a pofonok miatt: a munkáltatók páros lábbal kirúgták őket.

Tanulság: nem érdemes verekedni a stadionokban, akkor sem, ha éppen felújítás alatt állnak.

Időnként olyan eseményekről is beszámolunk, amelyek azt jelzik, hogy ez a mi kis társadalmunk itt, a mioritikus hazában nem is olyan rossz. Csak némi jóérzésre, akaratra, felelősségérzetre, közösségi tudatra van szükség.

Az eset az ország fővárosában történt. Tudjuk, hej, de jól tudjuk, mind, akik városokban élünk, mit jelent araszolni, vánszorogni, toporogni a napi forgalmi dugókban. Ezt az érzést a bukarestiek ismerik a legjobban, ugyanis ott vannak Románia legnagyobb és leg… nos… zaklatottabb dugói, ha szabad így kifejeznünk magunkat. Tehát nem csak az van, hogy áll 300 autó a körúton. Az is van, hogy mindenki üvölt, dudál, a balkáni vérmérséklet széles skáláján.

Nos, egy ilyen forgalmi dugóban történt, hogy az egyik autóvezető gondolt egyet, felhívta a közlekedési rendőrséget és megkérte őket, küldjenek már valakit a helyszínre, mert lassan se előre, se hátra, se jobbra, se balra nem lehet haladni. A rendőrség készségesen megígért mindent, aztán nem jött. (Hogy is érhetett volna oda, hacsak nem gyalog, ha minden út bedugult.)

Erre a polgár kapta magát, kiszállt, beállt az előtte levő problémás kereszteződésbe és… elkezdte irányítani a forgalmat. És (bár elmondása szerint legalább két forgalomirányítóra lett volna szükség) olyan bő tíz perc alatt sikerült a dugót bár részben megszüntetni. A rendőrök aztán végül megérkeztek, mint a filmekben, amikor már nem is volt rájuk olyan nagy szükség.

Felmerült a kérdés: joga volt-e a polgárnak irányítani a forgalmat? A rendőrök szerint tökéletesen végezte el a feladatot, meg is dicsérték érte.

Szóval, e egy igazán jó kisugárzású történet. Emberségről, közösségiségről. Gratulálunk a sofőrnek. Bár, őszintén, annak is nagyon örvendenénk, ha a közlekedésrendészet munkatársai elvégeznék a munkájukat, amiért fizetik őket.

Tudja mindenki, közelednek a nagy év végi választások, köztük a kétfordulós államelnöki voks. És ilyenkor az szokott történni, hogy a jelöltek egymást tapossák a különböző tévéstúdiókban, mikrofonok előtt, hogy elmondják, miért ők lennének a világ legjobb államelnökei, és nem az összes többi.

Így tett Elena Lasconi asszony is, aki az USR színeiben próbálja majd becserkészni azt a bizonyos bársonyszéket, amelyben jelenleg még Klaus Ionopotchivanoc Iohannis ücsörög hallgatagon (mikor épp nem kirándul valamerre). Szépen bement egy stúdióba és mondott okosakat, olyan okosakat, amilyeneket csak egy eljövendő államelnök mondani tud. És amennyire felkészült, ugye.

Mondta, mondta a jelölt asszony, és egyszer csak megkérdezte a riporter, hogy na és a NATO-csapatok romániai jelenlétéről mi a véleménye. Mire okosan kivágta a rezet Lasconi, hogy csodás (ismételjük: CSODÁS) lenne, ha több külföldi katonai egység lenne Románia területén, mert hát bizonyított tény, ugye, hogy azokat az országokat soha nem támadta meg senki, ahol harcra kész NATO-csapatok állomásoztak.

Jó. Sőt, csodás! Na de a riporter elkövette azt a nagyon csúnya dolgot, hogy megkérdezte Lasconi asszonytól, tudja-e – na nem pontosan, körülbelül – hány és miféle NATO-csapat van az országban. Mire Lasconi rávágta, hogy hát egy (EGY!) van, ilyen harcra kész, meg van valami francia, ja, meg valami angol, meg talán volt még valami olasz is. (Uramatyám!)

A riporternek emberségből tízest kellene adni. Ugyanis itt nem szedte ízekre Lasconi asszonyt, hanem segített neki: Ugye, lennének még az amerikaiak, ugye, ők vannak a legtöbben (kb, 5000), ugye. Jaaa, persze, az amerikaiak, hát hogyne, nevetgélt erre Lasconi.

Egyébként az elnökjelölt asszonyról kiderült, hogy az egész külpolitika, regionális stratégia, nemzetbiztonság kicsit homályos zóna számára. Ezek után az ember elgondolkodik, üsse-e rá a pecsétet.