A szenátuson már átment a Dragnea fiának kedvező törvényterv, mely többek között a kaszinóépítést is adókedvezménnyel támogatná meg.
Șerban Nicolae szenátor nevét lehetetlen nem megjegyezni, ugyanis annyi sok hülyeséggel állt már elő politikusi pályafutása során, hogy azzal Dâmbovițát lehetne rekeszteni. Ő az, aki kötelezővé tenné az ünneplést a trianoni békediktátum aláírásának napján, megemelné a parlamenti képviselők és szenátorok nyugdíját, ugyanakkor kiterjesztené a közkegyelmet több korrupciós bűncselekményre – hogy csak a legdurvább kezdeményezéseit említsük (szerencsére nem mindegyik vad elképzelését sikerült törvényerőre emelni). Szóval azt már megjegyeztük, hogy ha Șerban Nicolae valamin dolgozik, az minimum gyanús, pedig hát elviekben azért fizetjük, hogy hasznosan töltse az időt a parlament felsőházában.
hogy adóparadicsommá tenné az országban található szigeteket, hogy ott többek között kaszinók, szállodák és más szabadidős létesítmények működhessenek 50 százalékos adókedvezménnyel. A szenátus hétfőn megszavazta Șerban Nicolae kezdeményezését: 61-en szavaztak mellette, 24-en ellene és 11-en tartózkodtak. Ezt követően a tervezet a képviselőház elé kerül. Formálisan a jogszabály célja, hogy ezeken a szigeteken és homokvonulatokon adókedvezményekkel lehessen befektetni, „a gazdasági tevékenységek bővítése, munkahelyek teremtése, és értelemszerűen a költségvetési bevételek” reményében. Konkrétan a lehetséges beruházási területek között a megújuló energiaforrásokat, a turizmust, a szórakoztatóipart, az étkeztetést, a kiskereskedelmet és a szerencsejátékokat említi Șerban a törvény szövegében. Ez utóbbi a kaszinókra, a póker- és bingóklubokra, illetve a játéktermekre jellemző szerencsealapú játékok beengedését jelentené a szigetekre,
Șerban Nicolae korábban már többször próbálkozott hasonló jogszabállyal, például teljes adómentességet is megpróbált már átvinni a parlamenten a szigeteken létrehozott kaszinók számára. Sikerült is neki, de az ellenzék és Klaus Iohannis államfő alkotmányossági kifogást emelt ellene, az alkotmánybíróság pedig alkotmányellenesnek nyilvánította. Az ellenzék szerint Liviu Dragnea megrendelésére készült törvénytervezetben mindezen túlmenően az is kifogásolható, hogy
Az országban több mint ötven sziget található, elsöprő többségük a Dunán, illetve a Duna-deltában, de a törvénykezdeményezés egészen nyilvánvalóan az al-dunai Belina-sziget miatt született, mely gyakorlatilag Liviu Dragnea fiának birodalma. Folyik is érte a harc, rendesen. Dragnea fia ugyanis úgy lett a sziget tulajdonosa, hogy a területet kormányhatározattal átutalták a Teleorman megyei tanácsnak, az pedig olyan cégnek adta át, amelyet ő vásárolt meg. Reméljük, most már elhiszik, hogy Șerban Nicolae disznóságaira figyelni kell.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Elsöprő sikert aratott mind a mentorok, mind pedig a közönség körében a székelyudvarhelyi Abodi-Nagy Blanka, aki 13 évvel ezelőtt már egyszer részt vett a magyarországi X-faktor tehetségkutatóban. Hétvégén megújulva tért vissza.
Szoros verseny nyomán Markó Attila kapta meg az RMDSZ szórványképviselői helyét a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) hétfői ülésén született döntés értelmében. Az alakulat döntéshozó szerve az EMSZ és az MPE számára is befutó helyet biztosított.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.