Az oroszbarát moldovai államelnök hadat üzent a moldovai államiság megszüntetésére törekvő alakulatoknak.
Igor Dodon az elnöki rezidencián szervezett sajtótájékoztatón jelentette be szándékát szerdán. „Az ősz folyamán iktatjuk azt az elnöki kezdeményezést, amely törvény útján betiltatna bármely, az államiság megszüntetését hirdető pártot vagy közösségi szervezetet”, jelentette ki az elnök. Persze, függetlenül attól, hogy az adott alakulat a Romániával vagy épp Oroszországgal való egyesülést támogatja. Dodon megjegyezte, hogy a romániai törvénykezésben és létezik egy hasonló kitétel.
Az alkalommal élve, Igor Dodont megerősítette: Chișinău-ba érkezik Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes. Mégpedig annak dacára, hogy a civil társadalom képviselői felhívást intéztek a hatóságokhoz, ne fogadják a Moldovai Köztársaságban a jelenlegi, Európa-párti koalícióval ellenségesen viselkedő Rogozint. Dodon kijelentette: a pénteki nap folyamán találkozik Rogozinnal, aztán együtt részt vesznek a Moldovai Köztársaságot és Transznisztriát elválasztó biztonsági zónában békefenntartó műveletek beindításának 25. évfordulója alkalmából szervezett ceremóniákon.
Dodon elnök arról is beszámolt, hogy meghívta Vlagyimir Putyint a Moldovai Köztársaságba. „A meghívást elküldtük, most elkezdjük a készülődést. Párbeszédet szeretnék folytatni az orosz elnökkel a moldovai–orosz kapcsolatokról. Vlagyimir Putyin 2008 óta nem járt a Moldovai Köztársaságban.”
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.