// 2026. június 30., kedd // Pál

Igaz, hogy a rezsitámogatás csillagászati összegű közpénzbe kerül, de az energetikai cégek is szépen tejeltek az államkasszának

// HIRDETÉS

Hatalmas pénzek mozognak mindkét irányban, hogy a lakosságnak ne menjen rá a gatyája a villany- és a gázszámla kifizetésére.

Óriási összegeket mozgat meg az országban az energiahordozók árának emelkedése: a kormánynak milliárdokat kell kifizetnie az energetikai cégeknek a rezsitámogatás kompenzálására.

Mint ismert, az ukrajnai háború miatti áremelkedések ellensúlyozása érdekében a kormány úgy döntött, hogy ársapkát húz az áram és a földgáz árára, hogy a lakosságnak ne kelljen az utolsó filléreit is a számlákra költenie.

Ez azonban azt vonja maga után, hogy a lakosság által fizetett összeg és a piaci ár közötti különbséget az állam a saját forrásaiból kifizeti a szolgáltatóknak, hogy azért nekik is megérje az üzlet.

A legfrissebb adatok szerint erre

eddig mintegy hétmilliárd lejt fizetett ki az állam.

És még nincs vége: az év végéig még várhatóan további 1,5 milliárd lejt fizet ki a kormány a szolgáltatóknak.

Sőt még januárban is az idei fogyasztáshoz kapcsolódó kompenzációkat kell majd kifizetni.

A különböző tárcák között nincs egyetértés arról, hogy mennyibe kerülnek összesen az idei kompenzációk. Az energiaügyi minisztérium illetékesei szerint 13 milliárd lejről van szó, ám a pénzügyminisztériumban máshogy számolnak: ott 8,5-9 milliárd lejt számoltak ki.

Ezek hatalmas összegek – de azért a jó hír az, hogy a pénzmozgás nem egyoldalú.

A kormány ugyanis már korábban különadót vetett ki az energetikai cégekre. Ennek összege pedig eddig szintén nem piskóta:

10-11 milliárd lejről van szó.

És várhatóan még további összegek is befolynak az idei tranzakciók nyomán.

Vagyis ha a pénzügyminisztérium adatait nézzük, akkor az állam pluszban jött ki, de ha az energetikai tárcáét, akkor is egyensúlyközeli a mérleg.

Hiszen a befolyt különadókból finanszírozza a kormány a rezsitámogatást, illetve a rászorulóknak folyósított élelmiszer-utalványokat is.

Vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy a nem túl kedvező körülmények és a nehéz helyzet ellenére minden érintett jól jár.

De legalábbis nem nagyon rosszul.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro