// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Idén a teljes váradi várat meghódítja a Szent László Napok

// HIRDETÉS

Az Ismerős Arcok, a Republic, az Intim Torna Illegál és Koncz Zsuzsa is fellép a negyedik Szent László Napokon.

Tavaly meghódította, idén be is költözött a nagyváradi várba a Szent László Napokat szervező Szent László Egyesület. A vár épületében – több helyi civil szervezethez hasonlóan – székhelyet kapott a városalapítóról elnevezett egyesület, melyet egy programismertető sajtótájékoztatóval egybekötve csütörtökön avattak fel. A negyedik ízben sorra kerülő Szent László Napokat idén június 18–26. között tartják Visszavár a vár mottóval – számolt be Zatykó Gyula főszervező, Mihálka Melinda és Nagy József Barna programfelelős, valamint Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke a sajtótájékoztatón.

Az idén kilencnaposra bővített eseménynek immár másodjára a váradi vár ad otthont.

A tavaly még felújítás alatt állt az intézmény, ezért egy számot tevő rész le volt zárva, most viszont már a teljes várudvart birtokba vehetik a résztvevők. A bő kétharmadával kibővült teret pedig több esemény „lakja majd be”, bár az utolsó hétvégére járatják majd csúcsra az eseményt, 18-ától kezdődően addig is naponta lesznek – többnyire kulturális – programok.

Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül címmel idén is biciklitúrával hívják fel a figyelmet a kerékpárutak építésének szükségességére, a környezettudatosságra, valamint a sportolás fontosságára. Nagyváradtól Biharkeresztesig tekernek a biciklitúra résztvevői, ami oda-vissza alig negyven kilométeres táv. Újdonság, hogy

idén június 19-én, vasárnap tartják a határok nélküli kerékpártúrát.

Hagyománynak számít a város szebbé-tisztábbá tételére irányuló akció: idén ennek keretében a Rulikowsky-temető sírjait teszik rendbe június 18-án az önkéntes munkára kapható váradiak. Az eseménysorozat keretében legalább egyszer – de igény szerint többször is – sétát szerveznek a sírkertben, amelynek során az érdeklődők megtudhatják, hol nyugszanak olyna híres Váradhoz kötődő személyiségek, mint Rulikowsky Kázmér, Sulyok István, Tabéri Géza vagy Rimmler Károly.

A kézművesvásár, a honfoglalás-kori jurta, a solymászbemutató, az örömfőzés, a várlátogatás (román és magyar nyelven) mind-mind hozzátartoznak a Szent László Napok hangulatához, mint ahogy a minőségi könnyűzene is. Ebből idén sem lesz hiány, olyan fellépők szórakoztatják majd többek között a nagyérdeműt, mint Pribojszki Mátyás Band, a Milagro Santana Tribute Band, a Facebook közösségi portálon már be is jelentett Ismerős Arcok, a Republic vagy az Intim Torna Illegál, a záró est keretében a Szent László Napok színpadán Koncz Zsuzsa lép majd fel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro