// 2025. december 28., vasárnap // Kamilla

Ideje megtanulni az új neveket, megvan ugyanis az új kormány

// HIRDETÉS

275-en szavaztak bizalmat Mihai Tudose kormányfőnek.

Kényelmes többséggel megszavazta a parlament csütörtökön Mihai Tudose 28 tagú kormányát, amelyben a minisztériumok többségét a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezeti, az ALDE pedig négy tárcát kapott. A kabinetnek a szükséges 233 helyett 275 törvényhozó szavazott bizalmat: a PNL-ALDE koalíció kormányát az RMDSZ képviselői is támogatták. 102 törvényhozó a Tudose-kormány beiktatása ellen voksolt.

Tudose parlamenti beszédében a számok emberének nevezte magát, aki arra vállalkozik, hogy felpörgesse az eddig „behúzott fékkel” haladó szociálliberális kormány teljesítményét. Az új kormányfő a befektetések ösztönzését és költségvetési bevételek növelését nevezte fő feladatának.

Liviu Dragnea, a képviselőház és a PSD elnöke arról beszélt: a választói akaratot a parlament testesíti meg, a kormánynak meg kell értenie, hogy nem diktálnia, hanem végrehajtania kell a politikai döntéseket. A PSD által előidézett kormányválságra utalva azt mondta: jobbnak látták őszintén beismerni, hogy késnek a választási ígéretek teljesítésével, és

be akarják hozni a lemaradást, akkor is, ha ez politikai kockázatokkal jár.

A Ben-Oni Ardelean, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szónoka egy utópikus, mégis szentírásként magasztalt választási program „fegyveres erejének” nevezte a Tudose-kormányt, amely egy „éjszaka leple alatt” hozott döntéssel „felrobbantaná” a román gazdaságot. Az ellenzéki képviselő arra kérte kormánypárti társait, hogy ne csak a folyósón, hanem a titkos szavazás alkalmával is legyen bátorságuk szembefordulni pártvezetésük „önkényével”.

Varujan Vosganian, az ALDE képviselője jobboldali pártként jellemezte pártját, amelyet a demokrácia, a jogállamiság, és a személyi szabadságjogok védelme köt össze koalíciós partnerével, a PSD-vel. Rámutatott: azt szeretnék elérni, hogy az igazságszolgáltatás valóban függetlenné váljon, ami pedig az adópolitikát illeti,

nem támogatják az egységes adókulcs módosítását.

Az RMDSZ nevében felszólaló Kelemen Hunor szövetségi elnök azt állította: Romániában sérül a jogállamiság, nem tartják tiszteletben a hatalmi ágak szétválasztását. Úgy vélekedett, az ellen a parlamentnek is fel kell lépnie, a törvényhozás felelőssége a titkosszolgálatok felügyelete, a kormány elszámoltatása.

„Normális vajon, hogy egy ügyész egy bűnvádi eljárás során szülők és gyermekeik vallásáról tegyen fel kérdéseket? Normális, hogy egyszerű embereket naponta megalázzanak csak azért, mert szeretnék nyelvi és kulturális önazonosságukat megőrizni?”

– sorolta a költői kérdéseket a magyarság jogsérelmeire utalva az RMDSZ elnöke.

Leszögezte: a magyar érdekképviselet törvényjavaslatai nem alkotmányellenesek, nemzetellenesek, vagy erkölcstelenek, múlt héten mégis „gombnyomásra” fellángolt miattuk a magyarellenes hisztéria. Ezen jogok életbe léptetésére Románia kötelezettséget vállalt, amikor ratifikálta a nyelvi chartát – figyelmeztetett.

Az RMDSZ elnöke bejelentette: a magyar képviselők és szenátorok bizalmat szavaznak a Tudose-kormánynak, de ez nem biankó csekk, és előre szólnak: nem értenek egyet például azzal, hogy a nyereség helyett az üzleti forgalmat vegyék alapul a társasági adónál.

A parlament bizalmi voksa után az új kormány tagjai csütörtök este teszik le a hivatali esküt Klaus Iohannis államfő előtt. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

// még több főtér.ro