// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
ió-ció-áció-vakcináció

Ideje felébredni: tízből nyolc koronavírus-fertőzött nem oltatta be magát

Sőt, a múlt héten elhunyt fertőzöttek közül senki nem volt beoltva – hívja fel a figyelmet a közegészségügyi hatóság.

Az oltakozás fontosságára kíván rámutatni többek közt az a friss kimutatás, melyet az Országos Közegészségügyi Hatóság tett közzé, s melyből megtudhatjuk például azt, hogy

  • az elmúlt héten koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált személyek 82 százaléka nem volt beoltva;
  • ez azt jelenti, hogy 10-ből 8 fertőzött elutasította a rendelkezésre álló vakcinákat;
  • az elhunyt fertőzöttek közül egyetlen személy sem kapott oltást.

Jelenleg egyébként ott tartunk, hogy a lakosság alig 25 százaléka – 4 822 669 személy – kapta meg mindkét oltást, a napi beoltottak száma pedig már alig éri el a 15 ezret. A napi esetszám a friss jelentés szerint ismét növekedett: az elmúlt 24 órában 170 személy kapta el a fertőzést (hivatalosan), míg egy nappal korábban 159 koronavírusos beteg került be a nyilvántartásba. A csütörtöki jelentés egyetlen halálesetről számol be.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro