// 2026. július 22., szerda // Magdolna

Hosszú Katinka és Szilágyi Áron lett a 2016-os év sportolója

// HIRDETÉS

Ezzel nehéz vitába szállni.

A férfiaknál Szilágyi Áront, a nőknél Hosszú Katinkát választották a 2016-os év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson.

Szilágyi a riói olimpián címét megvédve győzött a kardozók egyéni versenyében, míg Hosszú az augusztusi ötkarikás játékok negyedik legeredményesebb sportolója lett: aranyérmet nyert 200 és 400 méteres vegyesúszásban, valamint 100 méter háton, és másodikként csapott célba a 200 méteres hátúszás fináléjában. Hosszú mellett a riói olimpián szintén három aranyérmet szerzett Kozák Danuta, valamint a párbajtőr ötkarikás bajnoka, Szász Emese, a férfiaknál pedig az olimpiai ezüstérmes úszó, Cseh László és a Rióban egyéniben második, csapatban harmadik párbajtőröző Imre Géza került még a legjobb három közé.

„Rióban tett első nyilatkozatomban azt mondtam, hogy áldott ember vagyok. Nemcsak azért vagyok áldott, mert olimpiai bajnok lehetek, és nemcsak a díj miatt, hanem mert Isten megáldott egy csodálatos menyasszonnyal, családdal, barátokkal és támogató csapattal is" - szögezte le Szilágyi Áron.

- „Áldott Magyarország is, hogy van nekünk a sport, és van nekünk az olimpia. Miért is ne lehetne 2024-ben Budapesten is?"

„Elég hosszú út vezetett az olimpiai aranyéremhez: négyszer voltam olimpián, és negyedikre végre összejött. Shane nélkül nem lennék itt, hiszen 2012-ben majdnem odébbálltam, és nem folytattam a sportot" - fejtette ki Hosszú. Hozzátette, a tavalyi év nagyon mozgalmas volt számára, s bízik benne, hogy 2017 egy új kezdet lesz a pályafutásában. - "Még rengeteg közös célunk van Shane-nel,

alig várjuk, hogy a magyar közönség előtt is bizonyíthassak a világbajnokságon."

Az edzők és a szövetségi kapitányok összevont kategóriájában Hosszú edzője és férje, Shane Tusup győzött. Itt Dárdai Pál és Kulcsár Győző volt még a háromban.

A csapatok versenyében a férfi labdarúgó-válogatott nyert, amely 44 év után szerepelt Európa-bajnokságon, s Franciaországban csoportját veretlenül megnyerve a nyolcaddöntőig jutott. A legjobb háromba a női kajakkettes és kajaknégyes került.

„Nagyszerű és nagyon értékes ez a díj. Gratulálok a kategória jelöltjeinek, akik olimpiát nyertek. Mi nem nyertünk Európa-bajnokságot, talán annak szól az elismerés, hogy 44 év után kijutottunk a kontinensviadalra, ahol jól szerepeltünk" - hangsúlyozta Gera Zoltán azt követően, hogy társaival együtt átvette a díjat Claude Makelele világbajnoki ezüstérmes, Bajnokok Ligája-győztes labdarúgótól.

- „Köszönjük a Franciaországban értünk szurkoló több tízezer embernek és a tv-k előtt drukkolóknak is, jó érzés volt, hogy ilyen sokan örültek velünk."

Az év férfi futballistájának a nemzeti csapattól a kontinenstorna után elbúcsúzott Király Gábort választották a sportújságírók. A nőknél a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) döntése alapján Jakabfi Zsanett lett 2016 legjobbja, ő is a Nemzeti Színházban rendezett csütörtöki M4 Sport-Év sportolója gálán vette át elismerését.

A fogyatékos sportolók között a férfiaknál Tóth Tamás győzött, aki a riói paralimpián 100 méteres hátúszásban a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét nyerte, míg 100 méter gyorson harmadik lett. A nőknél a kerekesszékes vívó Krajnyák Zsuzsannát választották a legjobbnak, aki a tőrözők egyéni versenyében bronzérmes lett, valamint tagja volt az ezüstérmes tőr- és a bronzérmes párbajtőr-csapatnak is. A női kerekesszékes válogatott - Krajnyák mellett Dani Gyöngyi, Hajmási Éva és Veres Amarilla voltak a tagjai - érdemelte ki az év fogyatékos csapata elismerést. A fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők között Beliczay Sándor végzett az élen, aki Hajmási mellett a tőrözők és kardozók között is ezüstérmet nyert Osváth Richárd felkészülését is segítette.

Az 59. alkalommal kiírt szavazás győzteseit 370 sportújságíró voksa alapján ítélték oda. Az MSÚSZ a második és harmadik helyezettek sorrendjét, illetve a pontszámokat pénteken hozza nyilvánosságra.

Az év góljának Gera Zoltán Európa-bajnokságon, Portugália ellen szerzett találatát választották a szurkolók az M4 Sport honlapján rendezett szavazáson.

Az ünnepségen a korábbi 62-szeres válogatott labdarúgó, Göröcs János az MLSZ életműdíját, míg a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Kulcsár Győző - akinek tanítványa, Szász Emese megnyerte a női párbajtőrözők egyéni viadalát a riói olimpián - az MSÚSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság közös életműdíját vehette át.

A gála végén Hosszú Katinka az év magyar sportolója díj mellett 2016 legjobb európai női sportolójának járó elismerést is átvehette a kontinentális sportújságíró szövetség vezetőitől.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal
Székelyhon

Villámárvíz öntötte el Bușteni-t, autókat sodort el az ár – videókkal

A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!
Krónika

Magyar Péter: ne legyenek gyávák meghívni Tusványosra!

Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában
Székelyhon

Veszélyes kutya harapott meg egy fiatalt Csíkszeredában

Megharapott egy veszélyesnek minősített kutya egy 26 éves férfit hétfőn Csíkszeredában, a Tudor Vladimirescu utcában. A sérültet kórházba szállították, az ügyben pedig büntetőeljárás indult.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.