// 2026. augusztus 14., péntek // Marcell

Hogy miért van annyi árvíz? Hát mert a fiatalok diszkóznak meg szexelnek!

// HIRDETÉS

Mondják egy gyakori árvizek sújtotta vidék lakói.

Frappáns, minden szempontból hiteles magyarázatot találtak az északkelet-romániai Botoşani megye lakói arra, hogy miért sújtja őket az elmúlt években annyi árvíz.

Nos, egyszerű: a Fennvaló haragja sújtja őket a fiatalok ledér erkölcsei miatt. 

„A diszkóban szórakoznak, az Úristen pedig árvizekkel tesz tönkre bennünket. A fiatalok bűnei miatt történik, ami történik”

– mondta a sajtónak az egyik 73 éves helybeli férfi a Todireni nevű faluban.

Egy másik helyi lakos még egyértelműbben fogalmazott.

„A fiatalok diszkóznak, isznak, táncolnak és szexelnek. Az Úristen pedig megbüntet. Az Istennel nem lehet szórakozni”

– vonta le a Szigorúan Felemelt Mutatóujjal Kimondott Szentencia-díjra érdemes következtetést.

A hatóságok azonban sajnos sokkal földhöz ragadtabbak ennél: képesek voltak a dolgok mélyére nézni, nem fogadták el automatikusan a transzcendens hatalom által kiszabott büntetésről szóló magyarázatot.

A megyei hatóságok illetékeseinek ugyanis szöget ütött a fejébe, hogy a megye településein évek óta állandóan pusztítanak az árvizek. 

A Környezetvédelmi Őrség, a vízgazdálkodási hatóság és a katasztrófavédelem szakértőinek jelentéséből pedig sokkal prózaibb okokra derül fény az isteni megtorlásnál.

Az árvizek oka egyszerű: az emberek hihetetlenül sokat szemetelnek.

Konkrétan arról van szó, hogy a háztartási szemetet csont nélkül dobálják a patakok és folyók medrébe.

Ráadásul az árkokat és a csatornákat sem takarítják rendesen, sőt inkább sehogy sem takarítják őket.

Ráadásul építkezéskor vagy házfelújításkor az építőanyagokat – homokot, kavicsot – az árkokba szórják, aztán jól ott hagyják.

Ha pedig érkezik a menetrend szerinti felhőszakadás, akkor a víznek nincs ahol elfolynia – elsősorban azért, mert már a meder is tele van szeméttel, aztán meg azért, mert a vízelvezető árkok is. 

Ezért aztán az úttesten hömpölyög, illetve betör a házak udvarán, meg persze a házakba is.

Az elmúlt évtizedben több tucatnyian vesztették életüket az áradásokban.

De a helybeliek nem hisznek a gyanús városi emberek hókuszpókuszainak.

„Milyen szemét? A víz úgyis jön, és magával viszi a kavicsot, a homokot és a szemetet is. Nem ezért vannak áradások” – mondják magabiztosan.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy
Székelyhon

Nem volt megfelelő a vízminőség, strandot és wellnesst állított le ideiglenesen a közegészségügy

Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.

// még több főtér.ro