// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Hivatalosan is kétszeresre nőtt a gyerekek havi „zsebpénze”

// HIRDETÉS

A nemzetközi gyermeknapra időzítette Johannis a gyermeknevelési pótlék megkétszerezéséről szóló törvénymódosítás kihirdetését.

Kihirdette Klaus Johannis államfő hétfőn a gyermeknevelési pótlék megkétszerezéséről szóló törvénymódosítást, amelyet az ellenzék kezdeményezett. A parlament május 20-án szavazta meg, hogy a gyermeknevelési pótlék 42 lejről a duplájára, 84 lejre emelkedjen.

A javaslat elfogadása meglepetést okozott, miután Victor Ponta miniszterelnök kifogásolta, hogy a kezdeményező ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem jelölte meg, milyen forrásból fedezzék a juttatás emelését. A kormány további módosításokat tervez a gyermeknevelési pótlék esetében. Ponta azt akarja, hogy jövedelemarányosan kapják a családok a gyermekek után járó juttatást, de egyes vélemények szerint ez alkotmányellenes lehet.

Johannis lépése várható volt, hiszen az elnök már korábban bejelentette, hogy támogatja a kezdeményezést, és amennyiben idejében megérkezik az elnöki hivatalba a törvénytervezet, a nemzetközi gyermeknap alkalmából fogja kihirdetni.

Romániában alanyi jogon minden kiskorút megillet a gyermeknevelési pótlék. A szociáldemokrata Ponta szerint igazságtalan lenne, hogy minden család egyformán részesüljön a pótlékból, és változtatni akar a jelenlegi rendszeren a jövedelemarányosság elve szerint. Csakhogy Asztalos Csaba, az országos diszkriminációellenes tanács elnöke és Alina Gorghiu ellenzéki liberális pártvezér is úgy vélte, hogy ez alaptörvénybe ütközik, mert az alkotmánybíróságnak volt egy döntése már 2006-ban, miszerint a gyermeknevelési pótlék alanyi jogon minden kiskorút megillet. Asztalos szerint azonban semmi akadálya, hogy a kormány más intézkedésekkel segítsen a szociálisan hátrányos helyzetű családokon.

Rovana Plumb munkaügyi miniszter a múlt héten bejelentette: kikéri a taláros testület álláspontját, mielőtt a kormány döntene a további változtatásokról. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro