Éppen ezért a holland multinacionális cég romániai menedzsere Csíkszentsimonba látogat, ahol az Igazi Csíki Sört gyártják.
Nem sokat lehet tudni arról, hogy konkrétan miért utazik Onno Rombouts, a Heineken romániai menedzsere Csíkszentsimonba, de a Maszol.ro érdeklődésére Fábián László polgármester megerősítette a látogatás tényét. Az igazgató kedd délelőtt a vállalat jogásza és egy tolmács kíséretében keresi fel a székelyföldi települést, ahol az Igazi Csíki Sört gyártják.
„Csak annyit mondhatok, hogy hirtelen érdekelni kezdte őket a székelyföldi emberek véleménye. Szívesen fogadom őket, és székely emberként elmondom nekik, hogy miként vélekedünk az Igazi Csíki Sör ellen indított akcióikról” – mondta a portálnak Fábián László. Hozzátette: a cég nem érzett arra rá, hogy a székelyföldi magyaroknak volt és van igényük arra, hogy a kereskedelemben is anyanyelvükön szólítsák meg őket.
A polgármester egyébként elsőnek írta alá azt a petíciót, melyben a székely közösség több tucat vezetője kérte a Heinekent, hogy hagyjon fel az Igazi Csíki Sör gyártója elleni perekkel. Állítólag a látogatás előzményéhez hozzátartozik, hogy a vállalat válaszolt a beadványra. Elképzelhető, hogy a látogatókat tüntetők fogadják – értesült a Maszol.
Mint ismeretes, a botrány tavaly év végén robbant ki, amikor is a Heineken Románia szellemi tulajdon megsértése, illojális konkurencia és tisztességtelen kereskedelmi tevékenység vádjával pert indított az Igazi Csíki Sör ellen. Azt követelték, hogy tiltsák be a csíkszentsimoni sörgyár működését, mert az ott palackozott sör neve hasonlít a Heineken Románia által előállított Ciucéhoz. A Suceava Megyei Táblabíróság múlt héten kihirdetett jogerős ítéletében elutasította a Heineken cég keresetét az Igazi Csíki Sör gyártója ellen.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.