Az Erdélyi értéktárat is szállító űrhajó még működik, de visszafordul a Föld felé és valószínűleg az atmoszférában megsemmisül. Nagyváradon az országban elsőként üzemelnek be arcfelismerésen alapuló beléptetési rendszert egy iskolában. Eközben a vasúti rendszer olyan, amilyen, de egyre többen utaznak vonattal.
Egy héttel ezelőtt indult útnak a Peregrine űrhajó azzal a céllal, hogy közel 385 ezer kilométeres út után leszálljon a Holdra. A hétfői indítást nagy izgalommal követtük élőben, több okból is. Ez volt az új fejlesztésű Vulcan-Centaur első útja, ez volt az első olyan Holdat célzó küldetés, amelyben egy magáncég által kifejlesztett űreszköz próbál meg leszállni Földünk kísérőjén, és különösen azért, mert a Peregrine fedélzetén ott van az első magyar gyártású tárgy, a Puli Space Technologies Téridő plakettje, rajta pedig az Erdélyi értéktár, amit a Főtér és az olvasói állítottak össze, és ami az első erdélyi magyar vonatkozású szöveg, ami a Hold felszínére került volna.
Csakhogy nem sokkal a kifogástalan start után problémák adódtak: a hordozórakétáról levált Peregrine meghajtó rendszere meghibásodott, az üzemanyag szivárogni kezdett, emiatt pedig már az első nap nyilvánvalóvá vált, hogy az űrhajó nem tud leszállni a Holdon.
A Peregrine-t gyártó Astrobotic csapata minden rendelkezésére álló eszközzel azon volt, hogy a lehető legtovább „életben tartsa” a Hold felé száguldó űreszközt és ez sikerült is. A Peregrine és a fedélzetén levő tudományos eszközök kivétel nélkül működnek és hasznos adatokat küldenek vissza a Földre.
A Peregrine szombaton elérte a Hold keringési pályáját. Az eredeti tervek szerint innen az űreszköz visszafordul a Föld felé, megkerüli, majd ismét a Hold felé irányul, eléri és leszáll rajta. Az üzemanyag-szivárgás azonban meghiúsítja ezeket a terveket. Az Astrobotic legfrissebb közlése szerint a Peregrine visszafordul ugyan a Föld felé, azonban innen már nem indul ismét a Hold felé, hanem valószínűleg elég a Föld atmoszférájában.
Az Astrobotic közlései a Peregrine-küldetésről ide kattintva követhetők.
A vasúti közlekedés ma is talán a legkényelmesebb utazási forma lenne, mivel viszonylag olcsó, az ember csak beül a vagonba, a célállomáson pedig leszáll, az utazása pedig nem vezetéssel, előzgetéssel, dugóba kerüléssel telik (mert ugye autópályából is kevés van), mint a gépkocsival utazás esetében. Persze csak lenne, mivel tudjuk, látjuk, hogy a Román Államvasutak (CFR) az elmúlt évtizedekben képtelen volt korszerűsíteni a vasúti hálózatot, ezért a vonatok iszonyú lassan vánszorognak, általánosak az akár több órás késések és a szerelvényekről sem a tisztaság és a kényelem az első, ami eszünkbe jut.
Ennek ellenére a vasúti utazás egyre népszerűbb Romániában, az Országos Statisztikai Intézet (INS) adatai szerint például a tavalyi év első kilenc hónapjában 7,9 százalékkal nőtt a vasúton utazók száma. A vonattal közlekedők aránya így is csak a 18,5 százalékát teszi ki a belföldi utasokénak, a közúti utasszállítás (autóbusz, gépkocsi) 75,3 százalékot jelent ezen a területen. 2023 januárja és szeptembere között a közúti utasszállítás 15,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb arányú, 18,8 százalékos növekedés a légi utasszállításban tapasztalható.
Eközben a vasúti közlekedésben gondokat okoz a hideg, a CFR közlése szerint az ország keleti és déli részében (Jászvásár, Galac, Bukarest, Craiova térségében) több helyen is eltörtek a sínek a -17 Celsius fokot is elérő hideg miatt. Ez fennakadásokat okoz a vasúti közlekedésben, a vonatjáratok késésével kell számolni.
Digitális arcfelismerő rendszert üzemelnek be ősszel a nagyváradi Onisifor Ghibu Főgimnáziumban. A romániai oktatási rendszerben egyedülálló intézkedés célja a diákok biztonságának fokozása.
A rendszer alkalmazásának ötlete az iskola igazgatójától, Iulius Timartól származik, aki egy bukaresti irodaépületben látta az arcfelismerő beléptetést. Az igazgató azt reméli: ezzel a módszerrel megakadályozható lesz, hogy illetéktelenek az iskola területére lépjenek.
Az biztonsági rendszer úgy működik majd, hogy iskola bejárataihoz kamerákat szerelnek fel, amelyek a belépő diákok és oktatók arcát felismeri és egy képadatbázis segítségével azonosítja a belépésre jogosultakat. Az iskola jelenlegi négy bejáratából kettőt bezárnak, a másik kettőnél pedig egyenként tíz ilyen kamerás beléptetőkaput helyeznek el.
Az iskolaigazgató szerint a a rendszer egyetlen hátránya, hogy a diákokról kétévente új arcképeket kell készíteni, mivel ebben a korban változnak a vonásaik.
Az arcfelismerő rendszer 100 ezer euróba kerül, ezt az összeget az iskola saját költségvetéseiből biztosítja.
A nagyváradi Onisifor Ghibu Főgimnázium Bihar megye legnagyobb iskolája, ahol több mint 150 pedagógus 2100 gimnáziumi és középiskolai diákot tanít.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.