Egy 16 éves fiú veszítette életét, miután Zsilvásáron nem látták el a sürgősségen. Listeria baktériummal fertőzött sajtot vontak vissza a forgalomból. Két macska ügyében nyomoz az állatvédelem, miután kábítószermérgezési tüneteik voltak.
A Nemzeti Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA) bejelentette, hogy a Carrefour üzletekből visszavontak a forgalomból egy tehéntejből készült sajtot, miután kiderült, hogy Listeria monocytogenes baktériummal volt fertőzőtt a terméke.
A szóban forgó termékek a 200 BT246-os tételhez tartoznak, 2025. július 18-i lejárati idővel. Ha ilyen terméket vásároltunk, vagy vigyük vissza oda, ahonnan vásároltuk, vagy dobjuk el/semmisítsük meg.

Arra figyelmeztették azokat, akik korábban vásároltak a termékből, hogy ne fogyasszák el. Az ANSVSA honlapján elérhető információk szerint a Carrefour romániai üzletlánca a Carrefour Classic márkanév alatt forgalmazott, 400 grammos kiszerelésű, tehéntejből készült sajtot vonta ki a piacról, miután listeria-baktériumot mutattak ki benne.
Azok, akik fogyasztottak a fertőzött sajtból, és fejfájást, lázat tapasztalnak magukat, forduljanak orvoshoz és hivatkozzanak erre az esetre – a liszteriózis hányást, hasmenést, influenzaszerű tüneteket okozhat.
Bár ritka betegség, létezik nagyon súlyos formája is, agyhártyagyulladást is okozhat a megnevezett baktérium.
Zsilvásáron (Târgu Jiu) történt az eset: egy tizenhat éves fiút szállítottak kórházba hashártyagyulladással. Mi történt Romániában, egy EU-s országban, 2024-ben? Az ügyeletes orvos visszautasította a sürgős műtétet arra hivatkozva, hogy ő nem áll neki egy olyan beavatkozásnak, amihez nem ért eléggé.
Hogyan történhetett mindez és mi vezetett a fiú halálához? A fiú arra várt, hogy mentőautó elszállítsa a craiovai kórházba, mert – állítólag – Târgu Jiu-ban nem volt gyermeksebész. A 16 éves fiú nagy fájdalmakkal érkezett a Zsilvásári Megyei Kórházba, de a sebészeti osztályon ügyeletes orvos megtagadta a műtétet, arra hivatkozva, hogy nincs gyermekgyógyászati szakterülete.
Ebből az következett, hogy jóváhagyták a craiovai kórházba való átszállítását, majd elkezdődött a várakozás. A zsilvásári 13 sürgősségi alkalmazott közül egyikük sem állt rendelkezésre a szállításhoz, s mire a craiovai mentő megérkezett, három óra telt el. A fiúnak leállta a szíve és a légzése, újraélesztették, de az orvosok szerint nem került olyan állapotba, hogy szállítani tudják.
A gorji mentőszolgálat szerint nem volt ügyeletes orvosuk, és nincs elég orvos a romániai mentőszolgálatnál ahhoz, hogy minden műszakot le tudjanak fedni.
Most a rendőrség emberölés miatt indított büntetőeljárást, és a DSP is vizsgálódik, amely már megbírságolta az orvost a kórházban feltárt szabálytalanságok miatt. Valentin Neagu, az ügyeletes sebész, aki nem avatkozott be, hogy megoperálja a hashártyagyulladásban elhunyt 16 éves fiút, 3000 lejes bírságot kapott, mert nem tartotta be a törvényt, amely előírja, hogy a 15 és 21 év közötti személyek bármely egészségügyi egységben orvosi ellátásban részesülhetnek.
Liliana Puiu Crăciun, a sürgősségi elsősegélynyújtó egység ügyeletes orvosa 3.000 lejes bírságot kapott, miután kiderült, hogy a beteg UPU-nyilvántartása hiányos volt, mivel nem szerepelt benne, hogy a beteg mikor jelentkezett a kórházban, és mikor hívták a mentőt. Liliana Puiu Crăciunt korábban szintén bűnösnek találták egy beteg halála miatt, és ideiglenesen eltiltották a praxis gyakorlásától. Tíz évvel ezelőtt felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy 24 éves beteg halála miatt.
Az állatrendőrség különös ügyben indított nyomozást, miután két macskát kellett a bukaresti állatorvosi egyetem sürgősségi osztályára szállítani, drogok általi mérgezési tünetek miatt. A két cica vizsgálata nyomán az állatorvosok megállapították, hogy az egyikük a kábítószer-mérgezés tipikus jeleit mutatta, kitágult pupillái, magas vérnyomása és feldagadt fogínye volt. Az állatok orvosi ellátásban részesültek.
A macskák annak a két embernek az egyikéhez tartoztak, akik a sürgősségi központba vitték őket. Az első vizsgálatok szerint egy fehér anyagot – valamilyen port – nyalhattak föl egy tasakból. A kihallgatásból kiderül, hogy az egyik személy, aki az állatokat az állatorvoshoz vitte, elmondta, hogy november kilencedikéről tizedikére virradólag a barátnőjével együtt, akihez a macskák tartoztak, hazatért egy szórakozóhelyről, ahol egy fehér színű anyagot tartalmazó tasakot találtak, amelyet magukkal vittek.
A délelőtt folyamán a tasakot őrizetlenül hagyták egy asztalon, és amikor 15 óra körül felébredtek, észrevették, hogy a tasak tartalma hiányzik és arra gyanakodtak, hogy a macskák lenyelhették azt, ezért az állatorvoshoz siettek.
Az egészségügyi tisztviselők felvették a kapcsolatot az állatvédőkkel. A hatóságok még vizsgálják, hogy pontosan mi történt.
Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.
Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
Kelet-Európa legnagyobb metálfesztiválja – ha szabad így fogalmazni – a szent és a profán találkozása.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Botokkal, fejszékkel és kövekkel támadtak rá a Kolozs megyei mentőszolgálat munkatársaira, akik egy beteget próbáltak ellátni Récekeresztúron. A mentőautó sofőrje súlyosan megsérült – közölte vasárnap a Facebook-oldalán az egészségügyi minisztérium.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
A Nagy-Britanniában élő románok csaknem fele több mint 3000 eurót keres havonta. Aranysakál támadt egy nőre az utcán.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Közben sikeres volt az uszályok elsüllyesztése a csernavodai atomerőműnél, emelkedett a Duna vízszintje. Elfogták a kolozsvári férfit, aki hamis Untold-belépőkkel százakat verhetett át.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
Energiatakarékosságra hívja fel a lakosságot a kormány. Továbbá: gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolnak egy hegyi vezetőt a Bucsecs-hegységben történt baleset miatt.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
További híreink: egy nő a hátsó kertben ásta el a halott nagymamáját, majd továbbra is felvette a nyugdíját, egy kistelepülésen pedig teljesen lekapcsolják a közvilágítást.
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
… egy polgármester bemutat a fogyasztás csökkentésére felszólító ideiglenes miniszterelnöknek és égeti a villanyt… és nem tudtuk, mi hiányzott: Victor Ponta új pártot alapít!
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
Önkéntes villamosenergia-fogyasztáscsökkentést kért a kormány a nagyvállalatoktól. Hivatali visszaéléssel vádolja a DNA Ráduly István Kovászna megyei prefektust.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
További híreink: sziklát akart a Dunába robbantani a hadsereg, egyelőre sikertelenül, az illetékes szerint pedig semmiféle korlátozás nem lesz a lakossági áramfogyasztásban.
Százszázalékos kamatra adott kölcsönt a letartóztatott uzsorás. Akár 40 fok is várható vasárnap a nyugati országrészben.