// 2025. december 25., csütörtök // Karácsony, Eugénia

Híradót indít a Twitter

// HIRDETÉS

Napi 24 órában és videóban csiviteli majd a híreket.

A Twitter közösségi portál folyamatos, napi 24 órás videós hírszolgáltatást indít. A The Wall Street Journal tudósítása szerint a Twitter-híradások várhatóan az év vége felé indulnak el.

Az amerikai napilap megjegyzi, hogy mivel a videó nagy üzlet a közösségi médiában, ezért a Twitter régóta próbálkozik vele, és most a Bloomberg hírügynökséggel együttműködve remél jelentős bevételt. Vagyis nem saját gyártású videókat és híreket közöl majd, hanem a Bloomberg világszerte dolgozó tudósítóinak élő bejelentkezéseit közvetíti, és a hírügynökség híranyagait közli majd. Emellett közzéteszi a Twitter-fióktulajdonosok saját videóit is.

A Twitter már korábban is próbálkozott élő híradásokkal, tavaly áprilisban szerződést is aláírt az NFL – az Országos Labdarúgó Liga, a legnagyobb amerikaifutball-szövetség – vezetőivel a meccsek élő közvetítéséről. Az ügylet azonban mégsem valósult meg, mert az Amazonnak sikerült kiütnie a Twittert, és megszereznie a mérkőzések közvetítési jogait a 2017-2018-as évadra.

A Bloomberggel kötött szerződéstől a Twitter azt reméli, hogy elhódíthatja azokat a hírfogyasztókat, akik nem a televíziókból szerzik az  információikat. Anthony Noto, a Twitter elnök-vezérigazgatója a The Wall Street Journal munkatársának azt mondta: a cég reméli, hogy elérik azt a közönséget, amelynek nincs tévé-előfizetése, és szeret például utazás közben is híreket nézni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?
Krónika

A romániai fogyasztónak tényleg csak „takarmánygyümölcs” jut?

Miért ízetlen a mangó, savanyú a narancs és apró a citrom a romániai boltokban? Miközben az európai uniós szabályok elvben valamennyi tagállamban azonosak, a polcokra kerülő gyümölcsök minősége mégis élesen eltér a keleti és a nyugati tagállamokban.

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…
Főtér

Nincs lazsálás 2026-ban: Bolojan miniszterelnök úr nekiment a jövő évi szabadnapoknak…

… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről
Székelyhon

Holtan találták meg a nőt, aki december 5-én tűnt el Székelyudvarhelyről

Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter
Krónika

Bejelentette lemondását hétfő este Daniel David oktatási miniszter

Bejelentette lemondását hétfő este a román kormány oktatási minisztere. Daniel David a blogján közölte a döntését, amelyben úgy fogalmaz, hogy ,,békésen akar távozni”.

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó
Székelyhon

Addig driftelt a parkolóban, míg betörte az Altex kirakatát – videó

Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.

// még több főtér.ro