A román állam a rossz átiratba kapaszkodva próbálja továbbra is a markában tartani a katolikus egyháztól bitorolt ingatlant.
Buzogány Dezső kolozsvári egyetemi tanár szerint Batthyányi Ignác püspök latin nyelvű kézírásos végrendeletének egy hibás latin átiratából készült az a fordítás, amely alapján eddig a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár tulajdonjogát próbálták tisztázni.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) egyháztörténet professzora a római katolikus egyház felkérésére szakértő fordítóként készítette el a vitatott végrendelet fordítását a gyulafehérvári táblabíróság számára, mely a Batthyáneum restitúciós perét tárgyalja. A dokumentumot Ioan Aurel Pop, a BBTE rektora is lefordította a bíróság számára. Buzogány Dezsővel a Krónika című napilap közölt interjút csütörtöki számában.
A végrendelet szövege azért fontos, mert a román állam erre hivatkozva nem akarja visszaszolgáltatni a római katolikus egyháznak Románia legértékesebb könyvtárát, amelyet az 1948-as államosításkor a római katolikus egyháztól vettek el. A román állam képviselői ugyanis úgy értelmezik, hogy a püspök az 1798-as végrendeletében a katolikus egyház mellett Erdély provinciára is hagyta a gyűjteményt, ezért a román állam is jogosult a gyűjtemény tulajdonjogára.
Buzogány Dezső a Krónikának elmondta, hogy a fordításra felkért szakértők az eredeti végrendelet digitális fényképeit, átírt latin szövegét és az átirat egy korábban készült fordítását kapták meg. Elmondta: először az átiratot kezdte tanulmányozni, és sok helyen nem értette a szöveget. Ekkor összevetette az átiratot az eredeti, kézírásos dokumentummal, és sok hibát, téves átírást talált. Hozzátette: nem csoda hát, hogy az átirat alapján készült korábbi fordítások pontatlanok, elhibázottak voltak.
Buzogány Dezső szerint Batthyányi Ignác püspök a végrendeletében voltaképpen alapítványt hozott létre, amelybe a könyvtárat és a csillagvizsgálót és az ezek fenntartását biztosító birtokokat csoportosította. A szakértő nyomatékosította: értelmezése szerint „az egyetemes római katolikus egyház erdélyi provinciája kapta az adományt". Elismerte azonban, hogy a provincia szó használata lehetőséget ad más értelmezésre is: vannak, akik ezen Erdélyt mint politikai egységet értik.
A szakértő elmondta: értelmezése igazolására jó néhány olyan európai iratot hozott fel, amelyek azonos formában használják a kifejezést, és alatta mindig egyházi provinciát értenek; az egyik dokumentumban szó szerint is kimondják, hogy az egyházi terminológiában a provincia kifejezés mindig a püspöki körzetet jelöli.
A gyulafehérvári Batthyáneum a legnagyobb értékű ingatlan és gyűjtemény, amelyet az erdélyi magyar egyházak visszaigényeltek a román államtól. A 65 ezer kötetes, 1650 középkori kéziratot magában foglaló könyvtárban őrzik a Romániában fellelhető kódexek és ősnyomtatványok háromnegyed részét. A kódexek egyikét, a 810-ből származó Codex Aureust 25 millió dollárra biztosították, amikor 2002-ben rövid időre Németországba szállították.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.
A Bucsecs-hegységben kialakult felhőszakadás miatt villámárvíz öntötte el Bușteni üdülővárost vasárnap délután, megbénítva az egész települést. A víz autókat és embereket sodort el, de elárasztotta az 1-es országutat is.
Ne legyenek gyávák meghívni Magyarország miniszterelnökét Tusványosra – kérte Magyar Péter miniszterelnök kedden az Országgyűlésben, a frakciók képviselőinek válaszolva.
Megható ünnepséggel köszönt el vasárnap a nyikómalomfalvi közösség Daniel Ernő-András plébánostól, aki nyugdíjba vonulása előtt utolsó szentmiséjét mutatta be a település templomában.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
… lezuhant egy szikla az Olt-völgyében, tragédia lett a vége… és megjött az igazi nyár, mert megjelentek a terepjárós tahók a tengerparton.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
További híreink: Grindeanu kormányalakítás helyett válságbizottság létrehozásáról delirál, a hétvégi viharok pedig 16 megyében és Bukarestben is károkat okoztak.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
A román autógyártás lassú halálát jelzi, hogy havonta ezernél is több munkahely szűnik meg az ágazatban. Továbbá: mire figyeljünk gyógyszerszedésnél hőségben?
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
További pénteki hírek: eljárás indult Dan Tanasă ellen gyűlöletkeltés miatt, a kataszteri hivatal működését megbénító hacker pedig a neten árulja az ellopott adatokat.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
… Ilie Bolojan régi ellenlábasa végleg begorombult és saját platformot indít a liberális párton belül… és egy török fogorvosi klinika egy erdélyi szállodában hirdetett szakrendelést.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
További híreink: 15 éve nem romlott annyit a pénzünk reálértéke, mint most, a közintézmények pedig gyakorlatilag tehetetlenek a hekkertámadásokkal és a nevükkel visszaélő online csalókkal szemben.
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Illegális kavicsbányászatot lepleztek le Krassó-Szörény megyében. Továbbá: akár decembertől már repeszthetjük az autópályán a magyar határig!
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Hulladékot illegálisan lerakó kamionost csípett fülön a környezetvédelmi miniszter Kolozs megyében. Havi 5000 ezer lejt és egyéb juttatásokat kapnak jövőtől a bányászjárás áldozatai.
Továbbá: Németország moldovai nagykövete azt találta mondani, hogy a moldovaiak talán nem románok, mire kitört a botrány. És Nicușor Dan államelnök hétfőn újrakezdi az iszapbirkózást a pártokkal.