Az intenzív osztályokon viszont továbbra is sok beteget kezelnek. Sajnos.
Aki gyakran nézegeti a járványszámok alakulását, hozzászokhatott ahhoz, hogy a hétvégéken zuhannak egyet, mivel ilyenkor szombaton és vasárnap kevesebb tesztet végeznek országszerte. Ennek megfelelően a múlt hétvégi adatsorok is a papírforma szerint alakultak. Vasárnap már csökkenést jeleztek az illetékesek (1145 új eset), hétfőre pedig 1000 alá zuhant az új megbetegedések száma. A hétfői hivatalos adatok 779 új megbetegedésről szólnak: olyan emberekről van szó, akiknek korábban egyetlen pozitív tesztjük sem volt. Az újrateszteléseknél 326 beteg esetében igazolták vissza a fertőzés jelenlétét. És persze, hogy kevesebb esetről érkezett jelentés, ugyanis kevesebb tesztet végeztek az elmúlt 24 órában: összesen 6607 tesztről beszélünk, ebből 4738-at a járványügyi protokoll alapján, 1869-et pedig saját kérésre. Jó, de ha megnézzük az aktív betege arányát, akkor kiderül, hogy 11,79%-ról van szó, ami nem csekély, főleg annak fényében, hogy az említett az arány vasárnap 8,2%, szombaton, 6,3%, pénteken pedig 5,75% volt. Az intenzív osztályokon kezelt betegek száma 476. Ez a szám továbbra is aggasztó, főleg a román egészségügyi rendszer ingatagságát figyelembe véve. A halálesetek számát tekintve hála Istennek jobban alakult a helyzet: a péntek 50-es sötét rekord után a hétfői hivatalos adatok 29 halálesetről számolnak be (18 férfi, 11 nő), amelyek valamilyen formában a koronavírus-fertőzéshez köthetők. Ami a megyék szerinti eloszlást illeti, itt is a papírforma érvényesül: Bukarest magasan vezet (132 új eset), az élbolyt pedig Prahova, Vrancea, Brassó és Argeș megye alkotja. Figyelemre méltó pozitív megyei adat, hogy az ország öt megyéjében nem volt egyetlen új fertőzés sem az elmúlt 24 órában. Ezek a megyék székelyföldiek, partiumiak és bánságiak: Kovászna, Hargita, Szatmár, Szilágy és Krassó-Szörény. Következtetés helyett: nem érdemes örvendezni, hogy juhú, takarodik már a vírus. Amit viszont érdemes: betartani a pár alapvető higiéniai szabályt. Higgyék el, halmozottan megéri!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.