// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Hétvégi „lazítás”: csökkentek a járványszámok, de azért ne igyunk előre a SARS-CoV-2 bőrére

// HIRDETÉS

Az intenzív osztályokon viszont továbbra is sok beteget kezelnek. Sajnos.

Aki gyakran nézegeti a járványszámok alakulását, hozzászokhatott ahhoz, hogy a hétvégéken zuhannak egyet, mivel ilyenkor szombaton és vasárnap kevesebb tesztet végeznek országszerte. Ennek megfelelően a múlt hétvégi adatsorok is a papírforma szerint alakultak. Vasárnap már csökkenést jeleztek az illetékesek (1145 új eset), hétfőre pedig 1000 alá zuhant az új megbetegedések száma.

A hétfői hivatalos adatok 779 új megbetegedésről szólnak: olyan emberekről van szó, akiknek korábban egyetlen pozitív tesztjük sem volt. Az újrateszteléseknél 326 beteg esetében igazolták vissza a fertőzés jelenlétét.

És persze, hogy kevesebb esetről érkezett jelentés, ugyanis kevesebb tesztet végeztek az elmúlt 24 órában: összesen 6607 tesztről beszélünk, ebből 4738-at a járványügyi protokoll alapján, 1869-et pedig saját kérésre. Jó, de ha megnézzük az aktív betege arányát, akkor kiderül, hogy 11,79%-ról van szó, ami nem csekély, főleg annak fényében, hogy az említett az arány vasárnap 8,2%, szombaton, 6,3%, pénteken pedig 5,75% volt.

Az intenzív osztályokon kezelt betegek száma 476. Ez a szám továbbra is aggasztó, főleg a román egészségügyi rendszer ingatagságát figyelembe véve.

A halálesetek számát tekintve hála Istennek jobban alakult a helyzet: a péntek 50-es sötét rekord után a hétfői hivatalos adatok 29 halálesetről számolnak be (18 férfi, 11 nő), amelyek valamilyen formában a koronavírus-fertőzéshez köthetők.

Ami a megyék szerinti eloszlást illeti, itt is a papírforma érvényesül: Bukarest magasan vezet (132 új eset), az élbolyt pedig Prahova, Vrancea, Brassó és Argeș megye alkotja. Figyelemre méltó pozitív megyei adat, hogy az ország öt megyéjében nem volt egyetlen új fertőzés sem az elmúlt 24 órában. Ezek a megyék székelyföldiek, partiumiak és bánságiak: Kovászna, Hargita, Szatmár, Szilágy és Krassó-Szörény.

Következtetés helyett: nem érdemes örvendezni, hogy juhú, takarodik már a vírus. Amit viszont érdemes: betartani a pár alapvető higiéniai szabályt. Higgyék el, halmozottan megéri!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban
Krónika

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban

Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?
Főtér

Ezúttal tényleg utolérte a végzete Romániai Pál Fülöp herceget?

A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro