// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Erdély

Hétfőtől kiderül, mennyire átlátszó Erdély

Indul ugyanis az első hazai tényfeltáró blog.

Az Átlátszó Erdélyt három újságíró, Egyed Ufó Zoltán, Mihály László és Sipos Zoltán alapították. Saját megfogalmazásuk szerint olyan témákkal foglalkoznak, amelyek „az erdélyi magyar és a román mainstream médiában egyáltalán nem, vagy legfeljebb csak tétova próbálkozásokként jelennek meg”. Ezek közé sorolják például a közpénzek elköltését, közszereplők üzleti érdekeltségeinek, vagyonosodásának a vizsgálatát, a környezetre veszélyt jelentő, sokszor törvénytelen nagyberuházások tulajdonosi hátterének a feltárását.
 
Az újságírásnak azt a bevallottan nem túl kényelmes módját űzik, mely többnyire terepmunkából, levéltárazásból, kutakodásból, háttérbeszélgetésekből áll.
 
Weblapjukon közzé tett beköszönőben azt írják: nem kívánnak beszállni a mindennapi hírversenybe, csak akkor publikálnak, ha van érdemi mondanivalójuk. Írásaikat három nyelven, magyarul, románul és angolul fogják megjelentetni.
 
Az alapítók hangsúlyozzák: az Átlátszó Erdély nem politikai projekt, ebből adódóan minden „tábort” egyformán fognak ekézni, és nem törekednek arra, hogy jó viszonyt ápoljanak a közszereplőkkel. A függetlenségüket pedig az fogja garantálni, hogy reményeik szerint működésüket – a magyarországi tényfeltáró portál, az Átlátszó.hu mellett – közösségi adományokból sikerül biztosítani.  
 
Az egyik alapítóval, az ex-transindexes Sipos Zoltánnal készített villáminterjúnkat itt olvashatják el.  

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok
Székelyhon

Csíkszeredai bevásárlóközpontnál alakult ki konfliktus, hét személyt állítottak elő a hatóságok

Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.

// még több főtér.ro