// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ami a hírekből kimarad

// HIRDETÉS

Egyelőre csak a Facebookon van jelen, de nemsokára önálló felületen is indul az Átlátszó Erdély tényfeltáró, oknyomozó blog. Villáminterjú az egyik alapítóval, Sipos Zoltánnal.

Nemrég a Facebookon tettél közzé egy szolgálati közleményt, miszerint november 15-től már nem dolgozol a Transindexnél. Most pedig bejelentetted az Átlátszó Erdély oknyomozó és tényfeltáró blog indítását. Miért van szükség egy ilyen típusú – kifejezetten oknyomozással foglalkozó – felületre?

Erdélyben alapvetően kétféle újságírás van: az egyik, amikor a politikus tollba mondja a nyilatkozatát, és – bár mindenki számára nyilvánvaló, hogy mekkora bullshit – azt mindenki szépen lehozza, hogy meglegyen a békesség. A másik meg, amikor az újságírónak mindenről van véleménye, és azt folyton meg is írja. Az újságírók csak ritkán próbálkoznak azzal, hogy állításaikat dokumentálják.

Facebook-oldalatok tanúsága szerint készül az első anyag. Nem kérem, hogy áruld el, mi az, azt viszont igen, hogy szerinted, melyek azok a fontosabb témák Erdélyben, amelyek alaposabb tényfeltárásra szorulnak, azaz melyek az erdélyi magyar közélet legfőbb tabutémái (amelyekkel alkalomadtán foglalkozni is kívántok)?

Hosszú a témalistánk. Ami a sajtóban megjelenik, rendszerint közéleti szereplők nyilatkozatain alapul – pedig mindannyian tudjuk, sejtjük, hogy a nyilatkozatok mögött van a valóság, ami sokszor köszönő viszonyban sincsen az elmondottakkal. Mi elsősorban azzal foglalkozunk majd, ami nem kerül be a hírekbe.

Az Átlátszó Erdélyt hárman alapítottátok: rajtad kívül Mihály László és Egyed Ufó Zoltán. Terveztek-e bővítést vagy egyelőre ennyi fér a keretbe?

A kérdés vicces, a keretet mi a saját zsebünkből dobtuk össze, mindenki önkéntes alapon dolgozik, nincsen mögöttünk olyan donor, mely nagy pénzösszeggel támogatná az indulást. Tehát mondhatjuk, hogy ennyi fér a keretbe, meg azt is, hogy még sokkal többen is leszünk. Meglepetésünkre máris többen jelezték, hogy szeretnének önkéntes alapon dolgozni velünk, ennek nagyon örülünk.

A magyarországi Átlátszó egyfajta leányvállalata kívántok lenni vagy tőlük függetlenül működtök majd? Hogyan biztosítjátok a működési feltételeket?

A brandet, a know how-t és a felületet az Átlátszó csapat adja, és ez óriási segítség: ha valakitől, tőlük lehet tanulni, nem csak tényfeltárást, hanem egy tényfeltáró nonprofit sikeres menedzselését is. A projektben azonban helyi erők dolgoznak majd helyi témákon, és a finanszírozásban is elsősorban az erdélyiekre számítunk. 

És a kötelező kérdés: mikor indul konkrétan az Átlátszó Erdély?

Amikor végre megírom az első sztorit, és sikerül bejegyezni az egyesületet. Leghamarabb decemberben, legkésőbb januárban.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro