// 2025. december 27., szombat // János

Hét percig tartott a pusztító vihar, hat évig dolgoztak a kutyfalvi templom helyreállításán

// HIRDETÉS

A Maros megyei településen nem könnyen felejtik el azt a hét szörnyű percet.

2016. június közepén hatalmas erejű vihar pusztított Kutyfalván. A Maroludastól néhány kilométerre fekvő településen mindössze hét percig tombolt az ítéletidő, de ez elég volt ahhoz, hogy a szél hatalmas károkat okozzon a házak tetőszerkezetében, kicsavarjon évszázados fákat a falu szélén álló Degenfeld-kastély kertjében és gyakorlatilag leborotválja a református templom tetejét.

Pár nappal a vihar után mi is ott jártunk, miután Lukács Vilmos István református lelkipásztor a történtekről hírt adott a Facebookon és segítséget kért. Kutyfalván megdöbbentő látvány fogadott, már messziről látszott, hogy az ítéletidő nem kímélte az útjában álló épületeket és fákat. A parókia segélykérésére a helyi önkormányzat, az Erdélyi Református Egyházkerület és a magyar kormány is válaszolt és egy-két nappal a történtek után el is kezdődött a károk felmérése és az újjáépítés tervezése.

A munkálatok nemrég befejeződtek, október elsején pedig a kutyfalvi gyülekezet hálaadó istentisztelettel ünnepelte, hogy a templom ismét teljes pompájában áll, jobb állapotban, mint valaha.

Hat évbe tellett a templom teljes felújítása. A torony fémlemezekkel borított sisakját 2018-ra sikerült teljesen újraépíteni és a sérült tornyot kijavítani, de a 15. század óta álló, azóta többször is átépített műemléktemplom teljes felújítása a hosszú adminisztratív munka miatt még évekig tartott.

A templom új szigetelést, vízelvezető rendszert, fűtésrendszert, tetőszerkezetet és nyílászárókat is kapott, restaurálták a padokat és a a 18. századi szószék mintázatát is. A munkálatok teljes összege meghaladta a 600 ezer lejt, a költségek ennek nagy részét a magyar kormány biztosította az Erdélyi Református Egyházkerületen keresztül, de adományokból is sok pénz gyűlt össze.

További részletekért és fotókért kattintson át az egyházkerület honlapjára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

// még több főtér.ro