// 2026. május 21., csütörtök // Konstantin

Hét drogdílert kapcsolt le a kolozsvári DIICOT

// HIRDETÉS

A gyanú szerint a bűnszervezet már két éve szórta az etnobotanikus szereket Kolozsváron.

Hét személyt vettek őrizetbe etnobotanikus szerekkel való kereskedelem vádjával a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) kolozsvári emberei kedden, miután 15 személynél tartottak házkutatást. A nyomozók eddig azt derítették ki, hogy a hét személy – akiknek csak a monogramját közölték – már két éve működtet egy drogokat forgalmazó bűnbandát.

A „megalapozott gyanú” szerint a letartüztatott személyek közül hárman külföldön szerezték be a veszélyes szereket, négyen pedig ezek értékesítésével foglalkoztak Kolozsvár területén. Hogy a lebukást elkerüljék, a srácok nem a saját telefonjukon, hanem „szolgálati készülékeken” intézték a drogokkal kapcsolatos ügyeiket, amelyeket gyakran cseréltek, a szereket pedig rendszeresen új helyen rejtették el.

Kedden a DIICOT nyomozói a helyi rendőrséggel karöltve 15 gyanúsítottnál tartottak összesen 18 házkutatást, az így talált bizonyítékok alapján vették őrizetbe a hét személyt. Az ügyész szerdán a gyanúsítottak 30 napos előzetes letartóztatását kérte a kolozsvári törvényszéken.

Az úgynevezett etnobotanikus szerek a dizájnerdrogohoz hasonlóan a kábítószerek új csoportját képviselik. A számtalan variációban megjelenő újabb és újabb szintetikus szerek a drogprevenciós szakembereket és az addiktológusokat is zavarba ejtik, hiszen, míg a „hagyományos” drogok hatásmechanizmusát a tudomány már jól ismeri, az új csoportba tartozó szerekről jószerével semmit sem tudnak, így a kezelés szempontjából sincs elfogadott protokoll. A sokszor botcsinálta vegyészek kétes házi laborjában készült szerek komoly személyiségtorzulást okozhatnak, és sok esetben sokkal gyorsabban leépítik a szervezetet, mint a hagyományos kábítószerek.

Egy szakértővel készült interjúnkat itt olvashatják.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét
Krónika

Francia történet magyar „kéznyomokkal”, csipetnyi erdélyi színészi játékkal: Cannes-ban mutatták be Nemes Jeles új filmjét

Újabb magyar sikernek tapsolt perceken át a cannes-i közönség: Nemes Jeles László vasárnap bemutatott új filmjét, a Moulint mintegy tízperces álló ováció követte a vetítés után.

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek
Székelyhon

Székelyföldi érintettje van a személyautóra borult kamionos balesetnek

Egy parkoló személygépkocsira borult egy teherautó kedden este a Vâlcea megyei Bujoreni településen. A rendőrség tájékoztatása szerint a balesetben senki sem sérült meg, a kamiont Kovászna megyei sofőr vezette.

// még több főtér.ro