// 2025. november 17., hétfő // Hortenzia, Gergő

Hergelni tudni kell: a székelyföldi románokat féltő nackók épp március 14-én tartanak ünnepséget Sepsiszentgyörgyön

// HIRDETÉS

Jól ki lett ez találva.

Egyszerűen jobb időpontot nem is találhattak volna a székelyföldi román civil szervezetek arra, hogy kifejezzék a Kovászna, Hargita és Maros megyében élő románok iránti szolidaritásukat: azt találták ki, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett ünnepség előtti napon, március 14-én Sepsiszentgyörgyön tartanak egy jó kis rendezvénysorozatot.

Hogy hol? Hát persze, hogy a Román Szellemiség Múzeumában, ahol ünnepélyes keretek közt egy nyilatkozatot is elfogadnak majd, melyben ismét arra fogják kérni a kormányt, a parlamentet és az államelnöki hivatalt, akadályozzák meg, hogy „Magyarország társszuveranitást gyakoroljon az úgynevezett Székelyföld fölött”.

Az ünnepi rendezvényen a program szerint díjazzák majd azokat, akik a székelyföldi románok identitásának megőrzéséért.

A Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fórumának rendszeresen hisztiző, magyarellenes képviselői már a tavaly is elfogadtak egy nyílt levelet, amelyben azt kérték a román hatóságoktól, akadályozzák meg, hogy Magyarország illetéktelenül beavatkozzon Románia belügyeibe, és arra is garanciákat kértek, hogy Romániában soha nem engedélyezzék az etnikai alapú területi autonómiát.

Most ismét előveszik a régi lemezt, és állítólag meg is vitatják az egy évvel ezelőtti beadvány helyzetét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát
Főtér

A DNA elkezdett nyomozni a kolozsvári városházán, Boc pedig versben mondja el bánatát

Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát
Krónika

Megállapította a boncolás az altatás közben elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn
Főtér

Az egészségügyi minisztert meghívták az oltástagadó orvosok konferenciájára, ő feljelentést tett – hírek hétfőn

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát
Székelyhon

Megállapították a bukaresti fogászaton elhunyt kislány halálának okát

Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét
Krónika

Közel harminc éve „nyögjük” a különleges nyugdíjak terhét

Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos
Székelyhon

Banki alkalmazottnak adta ki magát, negyvenhatezer lejt csalt ki áldozatától egy szélhámos

Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.

// még több főtér.ro