Elfogadható Petres Sándor leváltása is – mondja Kovács Péter.
Méltányolja az RMDSZ a román kormánynak azt a döntését, hogy leváltotta a Kovászna és a Maros megyei prefektusokat – jelentette ki pénteken Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
A politikus az MTI-nek elmondta, a két megye prefektusával kapcsolatban kifogásokat fogalmaztak meg, amit Victor Ponta miniszterelnöknek is tolmácsoltak. Méltányolják a kormányfő lépését, aki
cserélte le a prefektusokat”. A Hargita megyei magyar prefektus leváltása és alprefektussá való kinevezése azzal áll összefüggésben – magyarázta –, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonult. Kovács Péter szerint az RMDSZ számára elfogadható ez a csere.
Felidézte, hogy az RMDSZ-nek Marius Popică Kovászna megyei volt prefektussal szemben volt leginkább kifogása. Kovács Péter szerint a legutóbbi kormányülésen prefektussá kinevezett alprefektus csak ideiglenes jelleggel tölti be a funkciót. „Bízunk abban, hogy olyan személy kerül majd erre a posztra, aki ismeri a helyi viszonyokat, a helyi román és magyar közösséget” – mondta a főtitkár.
Vasile Oprea leváltott Maros megyei prefektus személyével szemben két kifogásuk volt. Az egyik az, hogy a Bánffy-örökösök egyik erdő visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy nem erdélyi bíróságra. A prefektus arra hivatkozott, hogy a magyarok mint a grófok leszármazottjai,
az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. Az RMDSZ számára második, elfogadhatatlan lépése az volt – mondta Kovács Péter –, hogy miután politikai megállapodás született a marosvásárhelyi önkormányzatban a magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalapításáról, akadályt gördített ez elé, megtámadva a közigazgatási bíróságon az önkormányzat döntését.
(fotó: rmdsz.ro)
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Románia állami nyugdíjrendszere a gyors népességöregedés, a tömeges munkaerő-elvándorlás, az informális foglalkoztatás és a növekvő költségvetési nyomás miatt veszélybe került – kongatták meg a vészharangot friss elemzésükben a BBTE elemzői.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.