// 2025. július 7., hétfő // Appolónia

Hazatért az évekig egy kínai börtönben fogva tartott kolozsvári tanár

// HIRDETÉS

Hosszas kálvária után hagyhatta el a távol-keleti országot.

Éppen az ortodox húsvét vasárnapján este ért haza Kolozsvárra Marius Balo, az a kolozsvári tanár, akit még nyolc éve tartóztattak le, majd hat éve ítéltek letöltendő szabadságvesztésre Kínában csalás miatt.

Balo viszontagságos, közel három napig tartó utazás után érkezett vasárnap délután Bukarestbe, majd este Kolozsvárra, ahol a nagybátyja fogadta, aki 10 éves kora óta nevelte őt.

Balot még március 27-én helyezték szabadlábra a sanghaji börtönből,

ahol raboskodott, de ezt követően is ott rekedt, mivel a nagyvárosban szigorú lezárást vezettek be az ismét fellángoló koronavírus-járvány miatt.

Bár négyszer is jeget váltott egy hazafelé tartó repülőjáratra, az utazás egyszer sem jött össze, mivel az utolsó pillanatban törölték a járatot.

Most azonban végre elhárult az akadály a hazatérés elől.

Balo érthető módon úgy nyilatkozott: rendkívül jól érzi magát.

A több mint 8000 kilométeres utat Hongkongon és Kataron keresztül tette meg.

A 43 éves Marius Balo egy pekingi oktatási intézmény alkalmazottjaként 2010 óta élt Kínában. Ügyvédei szerint 2014 márciusában pénzt fogadott el egy kínai állampolgártól: a 80 dolláros csalásért nyolc év letöltendőt kapott, bár ügyvédje szerint nem volt tudomása arról, hogy a pénz bűncselekményből származik.

Már 2014-ben letartóztatták, de csak 2016-ban ítélték el, azóta börtönben volt.

A férfit évek óta borzasztó körülmények között tartották fogva, rendszeresen kínozták, éheztették és dolgoztatták. A rokonai évekig próbálták felhívni erre a román hatóságok figyelmét, érdemi lépés azonban csak 2019 októberében történt az ügyben, amikor a hatóságok elvileg beleegyeztek abba, hogy hazaszállítsák, de az ügyből semmi sem lett.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért nincs íze a paradicsomnak?
Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz
Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.