// 2024. október 2., szerda // Petra
kórházak

Harminc egyetemi bentlakást épít a kormány

Háááányat???

Az ország egyetemi központjaiba tervezett 30 bentlakás építése a kormányprogram prioritásai közé tartozik – nyilatkozta pénteken Sevil Shhaideh miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési miniszter. Elmondta, összesen több mint 70 000 új bentlakáshely létesül a romániai egyetemi központokban az Országos Befektetési Vállalat (CNI) bentlakás-építési projektje révén. 
 
A 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán – ahol Bukarest rendezhet három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt – Shhaideh arról is beszélt az Antena 3 televízió esti műsorában, hogy elkészült a dokumentáció négy fővárosi stadion: a Dinamo-, a Steaua-, az Arcul de Triumf és a Rapid-stadion újraépítésére.
 
Prioritásként kezeli ugyanakkor a minisztérium a törvényszékek és bíróságok székhelyéül szolgáló épületek felújítását, 28 ingatlanon már dolgoznak, valamint négy kórházépület szerkezetének megerősítését. Emellett három új kórház is épül majd a Regionális Operatív Program keretében – tette hozzá Shhaideh. 
 
A miniszter arról is beszélt, hogy múlt héten elfogadták az Országos Lakásügynökség (ANL) ez évi költségvetését, és reményeik szerint a lakásépítési program keretében idén sikerül használatba adni 862 új lakrészt, amelyek közül 107-et az egészségügyben dolgozóknak szánnak.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro