A hideg idő beköszöntével a vírusok is lelkesebben támadnak.
Itt van az ősz, ami azt jelenti, hogy hamarosan már az influenza is súlyosbítja az ismét egyre combosabbá váló koronavírus-járvány miatti egészségügyi helyzetet.
A kormány pedig – némileg talán meglepő módon, elvégre éppen rendkívül fontos politikai pofozkodás zajlik Bukarestben – már rá is készült: máris megvásárolt kétmillió adag influenza elleni oltást.
Ez ugyanakkor majdnem egymillióval kevesebb, mint a tavaly beszerzett 2 970 000 dózis, de várhatóan igény szerint utánrendelnek még.
Az első 300 000 adagot a hónap végéig osztják szét a megyei tisztiorvosi szolgálatok (DSP) között,
Az oltásokat a tisztiorvosi szolgálatok továbbítják a háziorvosokhoz és a kórházakba.
Ezt követően az oltási sorrend a megszokott lesz: először a 65 év fölötti időseket és a krónikus betegeket, a gyermek – és idősotthonok lakóit, az egészségügyi dolgozókat és a terhes nőket oltják majd be.
A szakemberek melegen ajánlják, hogy aki a fentebbi kategóriákba tartozik, vegye fel az influenza elleni oltást is, hogy ne álljon elő az a helyzet, hogy egyszerre lét vírus is megfertőzi.
Ráadásul az ország sem anyagi, sem logisztikai szempontból nem készült fel arra, hogy a koronavírus-járványra rátevődjön még egy influenzajárvány is.
Magyarán: sem elég pénz, sem elég kórházi kapacitás nincs a súlyos influenzás esetek ellátására.
Ráadásul a koronavírus miatt a helyes diagnózis felállítása is problémásabb, hiszen hasonlóak a kétféle vírus okozta betegség tünetei.
Éppen ezért az egészségügyi illetékesek arra buzdítanak mindenkit, hogy amint elérhetővé válik, a leghamarabb vegye fel az influenza elleni oltást.
Amit a koronavírus elleni vakcina felvétele után is lehet kérni, a kétféle oltás nem összeférhetetlen.
Mert természetesen az is erősen javallott, hogy aki tenni akar a saját és a környezete egészségéért, az a koronavírus elleni oltást is vegye fel.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.

Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.