// 2024. október 2., szerda // Petra
Securitate

Hamarosan ítélet születhet Tőkés erkölcsi kártérítési perében

A magyar titkosszálgálat kémjének nevezték, ezért perelt Tőkés László.

Befejeződött az érdemi tárgyalás a bukaresti törvényszéken szerdán abban az erkölcsi kártérítési perben, amelyet Tőkés László EP-képviselő indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.

Filip Teodorescu, a Securitate – az egykori kommunista titkosrendőrség – kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeș, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állították 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt.

Kincses Előd, a felperes ügyvédje a magyar közmédiának elmondta: a tárgyalás korrektül folyt le, csak a műsor két meghívottját idézték be. Tapleș és Teodorescu a volt temesvári lelkésznek egy magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989-ben írt elismervényével próbálták a bíróság előtt alátámasztani azt az állításukat, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott.

Az ügyvéd felidézte: 1989 októberében a kommunista diktatúrát nyíltan bíráló Tőkés László már több mint fél éve fizetés nélkül élt, ekkor érkezett Temesvárra két magyarországi református lelkész a hívek által összegyűjtött 20 ezer lejnyi segéllyel. Mint mondta, az adomány átvételéről írt elismervényt több ízben is megpróbálták a „szekusok” Tőkés László lejáratására felhasználni, amit az ügyvéd azért is nevetségesnek tart, mert valódi kém nyilvánvalóan nem írna alá olyan iratot, amely lebuktathatná. A törvényszék várhatóan két héten belül hirdet ítéletet – tette hozzá.

1989 decemberében a Ceausescu-diktatúrát nyíltan bíráló Tőkés László temesvári lelkész elhurcolását a református gyülekezet élő láncot alkotva akadályozta meg. A zsarnoksággal szembeszegülő magyar közösséghez a többségi románság is csatlakozott, így a temesvári református parókia előtt bontakozott ki a kommunista diktatúra megdöntéséhez vezető népfelkelés.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos
Főtér

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro