// 2024. október 3., csütörtök // Helga
hazugság

Hamarabb utolérték Sorin Grindeanut

Mint a sánta kutyát.

Többször is elismételte a kormányfő azt a hamis állítást, amelynek cáfolata a minisztériumok honlapján is megtalálható. Szombat este Sorin Grindeanu a Realitatea hírtelevízió Realitatea românească című műsorában ötször említette valamilyen formában, hogy 2016-ban Románia nulla eurót hívott le az Európai Unió forrásaiból.
 
Az adás szöveges átirata már vasárnap felkerült a kormány honlapjára, a factual.ro hazai tényellenőrző portál pedig hétfőn már cáfolta is a kormányfő állításait az európai alapok minisztériumának, illetve a pénzügyminisztérium honlapján található információkkal.
 
Az európai alapok volt minisztere, Dragoș Dinu tavaly decemberi jelentésében az áll, hogy a Dacian Cioloș vezette szakértői kabinet kormányzása alatt, 2015 novembere és 2016 decembere között Románia több mint hét milliárd eurót hívott le az általa megpályázható európai forrásokból.
 
Grindeanu az említett tévéműsorban azzal hencegett, hogy az idei költségvetés 22 milliárd lejes lehívást irányoz elő, ami igencsak bátor vállalás a tavalyi nulla összegű lehíváshoz képest. Ezzel szemben a pénzügyminisztérium honlapján szereplő kimutatás szerint is több mint hét milliárd euró folyt be tavaly az uniós büdzséből, ami több mint 30 milliárd lejt jelent.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro