// 2024. október 5., szombat // Aurél
Egyesült Államok

Ha még nincs saját amerikai települése, itt az alkalom, hogy vásároljon egyet

Merthogy van egy eladó.

Másfélmillió dollárért dobra vernek egy települést Pennsylvania államban.

Két pennsylvaniai helyi lap is jelentette, hogy eladó az állam nyugati vidékén fekvő, még kisvárosnak is alig nevezhető Reduction település. Az ára másfélmillió dollár.

A településen alig hatvanan élnek, valaha - a fénykorában - négyszáz embernek adott otthont. Egy közelben lévő hulladékfeldolgozó üzem tulajdonosa építtette a munkások számára még hetven évvel ezelőtt. A gyár, amely Pittsburgh hulladékának egy részét dolgozta fel, azóta megszűnt, a gyártulajdonos évtizedekkel ezelőtt tízezer dollárért eladta a települést egy helyi gazdának, a Reduction azóta e család birtokában van. A Stawovy-család feje, a 67 éves David Stawovy úgy döntött, az önálló közigazgatással nem rendelkező, 19 egyforma és ép házból álló Reductiont eladja. A másfélmillió dolláros árban benne van az egykori egytermes általános iskola épülete is, amelyet pár évvel ezelőtt lakássá alakítottak át.

A TribLive című lap idézi Stawovyt, aki azt mondta: miután a szüleik meghaltak, ő és a testvérei már inkább utazni szeretnének, és kifejezetten tehernek érzik Reductiont. „Egyszerre kellene polgármesternek, tűzoltónak és sintérnek lennem" - fogalmazott David Stawovy.
 
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba
Krónika

Ezrével költöznek a legvonzóbb erdélyi városba

Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

// még több főtér.ro