// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta
Kolozs megye

Ha legközelebb shaormát eszik, gondoljon erre a hírre

A tragédiából sem tanulnak a gyorséttermi tulajdonosok: két hónapja lejárt húst, rozsdás és befagyott hűtőszekrényt, beazonosíthatatlan ételeket találtak a Kolozs megyei fogyasztóvédők.

Miután a romlott gyorskaja miatt egy gyermek meghalt Bukarestben, előtte pedig száznál is többen kerültek kórházba Iașiban, a hatóságok is felébredtek, hogy ideje komolyabb ellenőrzéseket tartani a gyorséttermek környékén. A Kolozs megyei fogyasztóvédelem is felkerekedett, és rögtön 30 ezer lejre büntetett egy gyorskajáldát Kolozs megyében. Sajnos a közlemény nem nevesíti, pontosan melyik gyorsétteremről van szó, így nem tudunk támpontot adni, melyiket érdemes elkerülni.

A fogyasztóvédelem közleménye szerint több mint két hónapja lejárt sertéshúst, rozsdás, befagyott hűtőszekrényt, beazonosíthatatlan ételeket találtak, és mintegy 24 kilogrammnyi húst vontak ki végérvényesen a forgalomból. A gyorséttermet bezáratták, amíg az említett problémákat meg nem oldja a tulajdonos. Olyan húsféléket is találtak, melyeket nem tudtak beazonosítani a rájuk rakódott jég miatt, ugyanakkor azt tapasztalták, hogy az elkészített húsokat kiolvasztás nélkül készítették el.

Aki ezek után is gyorskajálna, annak jó étvágyat!

Különvélemény

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Sólyom István

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Nagyítás

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon
Krónika

Több millió eurós irodaház épül Csíkszentkirályon

Csaknem 3 millió eurót költ új székházára a Csíkszentkirályon természetes ásványvizet palackozó Hargita Gyöngye Rt., amely meg is versenyeztette a tervezőket. A székelyföldi ásványvíz-palackozó 19 pályázat közül választotta ki a nyertes látványterveket.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 2. rész

Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken
Székelyhon

Egész fegyverarzenált foglaltak le Háromszéken

Fegyvereket, lőszereket és pirotechnikai eszközöket fogaltak le a rendőrök egy országos szintű akció keretében pénteken reggel Háromszéken.

// még több főtér.ro