Így viszont ennyivel vagyunk mínuszban. És ezt az összeget 2019 óta perkálta ki a gondatlan állam az adófizetők pénzéből…
2019 óta csak kártérítésként 686 millió lejt fizetett ki a román állam az autópálya-építtetőknek, illetve az országutak felújításán dolgozó vállalkozóknak.
A cégek, amelyek jogi úton harcolták ki maguknak a kártérítéseket, jobbára arra panaszkodtak, hogy az állam nemtörődömsége késleltette a munkálatokat, ezért csúsztak meg a szerződésekben rögzített határidők. Mert például az illetékesek nem sajátították ki időben a nyomvonalakon fekvő területeket, nem biztosították a megfelelő feltételeket, esetleg régi, „irodákból elvégzett” tanulmányok alapján írták ki a közbeszerzést, az építtető pedig a helyszínen szembesült azzal, hogy semmi sem úgy van, ahogy a tanulmányban szerepelt.
– ők annak idején a DN6-os főút Krassó-Szörény megyei szakaszát (Domásnya és Karánsebes között) újították fel, és hát adódtak gondok. De az olasz Astaldi is felvasalt 87 millát az A2-es autópálya Medgidia–Constanţa közötti szakaszán felmerülő gubancok miatt, és szép összegeket nyertek kártérítésként a spanyol FCC és az olasz Impesa Pizzarotti és a Tirena Scavi cégek is.
Cătălin Drulă közlekedési miniszter pedig már elő is állt a megoldással.
Tudja, mi az?
Kapaszkodjun meg:
Hogy erre eddig nem gondoltunk…
Persze azt is megjegyezte, hogy az építtető cégek sem szentek, hiszen egyik-másik nagyobb hangsúlyt fektet az ügyvédekre, mint a mérnökökre, de igaz, ami igaz: ha ez az ország rendes országként tudna funkcionálni, ahol az illetékesek teszik a dolgukat, nem kéne ennyi pénzt fölöslegesen kiszórni az ablakon.
Ja, és lennének autópályáink…
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Tudta, hogy Emil Boc kiválóan versel magyarul Petőfi Sándor, József Attila vagy éppen Kosztolányi Dezső modorában? Erre tessék! (Naná, hogy pamflet.)
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a kétéves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Ma már a kiváltságok „szülőatyja”, Valeriu Stoica egykori igazságügyi miniszter is elismeri: hiba volt előjogokat adni bizonyos „szakmai köröknek”. Összeállításunkban a speciális nyugdíjak kronológiáját foglaljuk össze.
Csaknem 46 ezer lejt csalt ki egy szélhámos egy sepsiszentgyörgyi nőtől, miután elhitette vele, hogy megpróbálták feltörni a bankszámláját. A rendőrség tanácsokat fogalmazott meg a hasonló esetek elkerülése érdekében.
Hamis rendszámot tett egy Belgiumból ellopott autóra egy kolozsvári nő. Levegőzni ment, de eltévedt a sűrű ködben egy férfi.

Ködös és hűvös idő várható a jövő héten. Továbbá: egyre több gyerek megy fehér fegyverrel az iskolába, és sajnos használja is.

Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.
További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.