// 2026. június 29., hétfő // Péter, Pál

Gyertyákkal és rongálással emlékeztek a motorosok

// HIRDETÉS

Az impozáns felvonulást, a gyertyagyújtást és a gyászt sikerült pár perces erőszakoskodással is emlékezetessé tenni Kézdiszentléleken.

Mintegy kétezer ember, köztük hétszáz motoros gyűlt össze szerdán a székelyföldi Kézdiszentléleken, hogy lerója kegyeletét egy vasárnap meghalt társuk előtt - számol be az eseményről a Székely Hírmondó napilap.

Az emlékezők gyertyát gyújtottak a vasárnap este balesetben elhunyt Sebestyén Attila emlékére, valamint megvert társuk gyógyulásáért, majd adományt gyűjtöttek a bajbajutottak megsegítésére.

A vasárnap délutáni kézdiszentléleki balesetben egy 37 éves szovátai motoros vesztette életét azt követően, hogy megpróbált elkerülni egy az úttesten szabálytalanul átkelő 11 éves kislányt. Az eset amiatt került a média figyelmének középpontjába, hogy a megsérült kislány rokonsága megvert és megkéselt egy másik motorost, aki segítséget nyújtani állt meg a helyszínen.

Kiss Levente, a Free Frog's Riders nevű kézdivásárhelyi motoros klub elnöke elmondta, szemtanúk szerint elhunyt motoros társuk élt a baleset után, 

és gyilkosság áldozata lett.

Ezt az álláspontot erősítették meg a Pro Tévének nyilatkozó motorosok is, egyikük a hatóságok bűnös tétlenségét rótta fel az eset kapcsán.

Az emlékező akciót a Csíkszeredában hétfő este, több motorosklub tagja részvételével tartott gyűlés után a Facebookon népszerűsítették, majd az esemény napján hangosbemondóval egy autó járt körbe Kézdiszentléleken, valamint Kézdivásárhelyen, békés, gyertyás részvételre kérve az embereket - írja a Székelyhon.ro portál.

A csendőrség és a rendőrség szerdán nagy erőkkel biztosította, hogy ne alakuljon ki konfliktus a gyertyás megemlékezők és a kézdiszentléleki roma negyed lakói között. ASzékelyhon.ro szerint a Szovátáról és Udvarhelyről érkező motorosokat Fenyéden igazoltatták, sőt meg is motozták, a Sepsiszentgyörgyről érkezőket őket Rétynél igazoltatták.

A megemlékezésen rendbontás is történt: 

néhány dühös férfi leszedte annak a portának a kerítését, ahol a baleset történt, a csendőrök sorfalat állva akadályozták meg a további rongálást - írja a Székelyhon. Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőrkapitányság szóvivője viszont az MTI-nek tagadta, hogy rendbontás történt volna.

A szóvivő nem kívánt véleményt nyilvánítani abban a kérdésben, hogy van-e etnikai jellege a konfliktusnak. Hozzátette, efféle konfliktusok rendkívül ritkán alakulnak ki Kovászna megyében.

A rendőrségi szóvivő azt is elmondta, csak a vasárnap elhunyt fiatalember boncolási jegyzőkönyvéből vonhatnak majd le következtetéseket arra vonatkozóan, hogy lincselés történt-e vagy a balesetben vesztette életét a motoros. Hozzátette, a boncolási jegyzőkönyvet még nem kapták meg.

A kovászna megyei rendőrkapitányság szerdán közleményben tudatta, hogy őrizetbe vett négy, 25 és 52 év közötti kézdiszentléleki férfit, akiket gyilkossági kísérlettel gyanúsítanak.

A vasárnapi események három áldozata van jelenleg kórházban. Az elütött kislány, az elhunyt motoros útitársa - egy nő és a megkéselt motoros. Egyikük állapota sem életveszélyes.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Izsák Balázs: az alapszerződés szerint joga van „beleszólni” Magyarországnak a premontrei ügybe
Krónika

Izsák Balázs: az alapszerződés szerint joga van „beleszólni” Magyarországnak a premontrei ügybe

Magyarországnak nemcsak politikai, hanem szerződéses alapja is van arra, hogy megszólaljon az erdélyi magyarságot ért jogsérelmek ügyében, így a premontrei apát kilakoltatásának ügyében is – hívta fel Orbán Anita külügyminiszter figyelmét Izsák Balázs.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

// még több főtér.ro