// 2026. július 5., vasárnap // Emese, Sarolta

Gyanús a politikusok és a rendőrök közti barátság

// HIRDETÉS

Ezt a korrupcióellenes főügyész jelezte a román belügyminisztérium éves értékelőjén. A közlekedési miniszter nem értett egyet vele.

A belügyi alkalmazottak, illetve politikusok és üzletemberek közötti összefonódásokra hívta fel a figyelmet Laura Codruța Kövesi román korrupcióellenes ügyész, aki szerint emiatt sebezhetővé válik a bűnmegelőzés és felderítés.

A korrupcióellenes vádhatóság főügyésze hétfőn részt vett a román belügyminisztérium tavalyi tevékenységére vonatkozó kiértékelés ismertetésén. Elmondta, hogy tavaly megnőtt azoknak az aktáknak a száma, amelyekben az ügyészség tiszteket és magas rangú belügyi alkalmazottakat vizsgált korrupció gyanúja miatt. A főügyész szerint

a rendőröknek korlátozniuk kellene személyes kapcsolataikat a politikusokkal és üzletemberekkel.

„A mi szemszögünkből megtiszteltetés rendőrnek lenni, ami számos szakmai elégtételt, ugyanakkor áldozatot is jelent, és az utóbbiak közül az egyik a helyi politikusokkal és üzletemberekkel való személyes kapcsolatok korlátozása” – mondta a főügyész.

Kövesi bírálataival nem értett egyet Ioan Rus közlekedési miniszter, aki ugyanebből az alkalomból mondott felszólalásában kijelentette: a politikusok és a belügyisek közötti közeledés nem jelent sebezhetőséget, hiszen a politikusoknak és a karhatalmi erőknek együtt kell fellépniük a korrupció ellen.

A szociáldemokrata Rus szerint a kapcsolatok korlátozásáról csak akkor lenne indokolt beszélni, ha

az a téves előfeltétel a kiindulópont, hogy csak bizonyos foglalkozások gyakorlói korruptak.

Rus szerint azonban nemcsak a politikusok, hanem a bírák és az ügyészek között is vannak korrupt személyek.   A korrupcióellenes hatóság az utóbbi hónapokban számos politikus ellen indított eljárást. Tavaly minden korábbi rekordját megdöntötte, egy év alatt több mint 1000 vádlottat küldött bíróság elé, köztük 35 bírót és ügyészt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

Guszti bácsi és a permanens választási kampány

Fall Sándor

Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára
Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen
Főtér

Az oroszok nekimentek Emil Bocnak, aki megtiltotta az orosz zászló és himnusz használatát egy sporteseményen

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt
Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte
Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

// még több főtér.ro