// 2026. szeptember 23., szerda // Tekla

Grindeanu lemond, ha Dragnea is

// HIRDETÉS

Vagy ha működésképtelen lesz a kormány. Kongresszuson buktatná meg Dragneát.

Szomorú amiatt, hogy kitették a Szociáldemokrata Pártból, de bárhogyan is próbálna a párt elnöke megszabadulni tőle, ő mindig is PSD-s lesz – szögezte le Sorin Grindeanu csütörtök este tartott sajtótájékoztatóján. A párt alapszabályzata szerint ő még mindig tagja a PSD-nek, Dragnea megszegte az alapszabályzatot – jelentette ki később újságírói kérdésre a kormányfő.

Azzal vádolta Liviu Dragnea pártelnököt, hogy megpróbálja kisajátítani az egész pártot, és fél szembesülni a párt százezres tagságával. Mindenkit ki akar rúgatni a pártból, aki bírálja a vonalat, amit a párt követ? – tette fel a szónoki kérdést Grindeanut, aki bízik benne, hogy ennek a párttagság ellent fog állni.

A pártelnök szerinte egy legitim kormányt próbál megdönteni, egy olyan kormányt, amelynek tagjait ő maga válogatta össze –ismételte korábbi álláspontját a kormány nélkül maradt kormányfő. Azért akarják őt bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatni, hogy Dragnea minél több hatalmat tudjon a saját kezében összpontosítani – mondta Grindeanu.

A pártelnöknek kell felelősséget vállalni a válságért, amelybe Romániát lökte a miniszterek lemondatásával, Grindeanu szerint destabilizálta az ország végrehajtó hatalmát. A felelősségvállalása abban kellene állnia, hogy lemond a párt elnökségéről, és akkor ő maga is lemond a miniszterelnökségről – szólította fel Grindeanu Dragneát. Erre hétfőig adott időt Dragneának.

A kormányfő köszönetet mondott a minisztereknek, hogy ma bementek dolgozni, de kihangsúlyozta, 

ha nem tudja biztosítani a kormány működőképességét, akkor lemond. 

És azt reméli, hogy az utóda is PSD-kormány lesz.

Visszautasította Dragneának azokat a vádjait, hogy őt kormányfőként a titkosszolgálatok irányítanák, és Dragneáról mondta azt, hogy együtt teniszezett és fröccsözött a titkosszolgálatok vezetőivel.

Dragneának azt a vádját, hogy nem tudott kommunikálni a miniszterekkel, azzal utasította vissza, hogy nem lehet úgy egységes álláspontot képviselni a kormányban, ha a kormányülésen eldöntött ügyekkel kapcsolatban utána pártvonalon teljesen más utasítás érkezik. Dragnea húzásai visszafordulást jelentenek az időben, amit ma már egyszerűen nem lehet megtenni – mondta Grindeanu.

Dragneának arra a ma délutáni megjegyzésére, hogy a kormányfő most mintha nem lenne önmaga, azzal kontrázott, hogy most lett csak igazán önmaga. 

Ha a kormány „kudarcos”, az Dragnea kudarca is, ismételte meg a kormányfő, ezért neki is vállalnia kell a felelősséget, és le kell mondania. A következő másodpercben ő is lemondana – ígérte Grindeanu, aki szerint össze kell hívni a párt kongresszusát, de ettől Dragnea fél, mert nagy az elégedetlenség vele szemben a párttagságban. 

Ő maga nem kíván indulni a párt elnökségéért

egy következő kongresszuson – válaszolta újságírói kérdésre, egy ilyen kongresszuson a párt alapproblémáit kell megoldani: meg kell nyitni a pártot, és a döntéseket nem folyamatosan egy szűk pártelitre bízni. Szerinte ennek köszönhető az is, hogy a múlt vasárnapi időközi önkormányzati választásokon négy megyei jogú város közül egyetlen egyben sikerült a PSD-nek elnyernie a polgármesteri tisztséget.

Ha új kormányt alakítana, nem venne be technokratákat Victor Ponta volt kormányából, válaszolta újságírói kérdésre, mert ő valódi PSD-s, ellentétben Liviu Dragneával, aki a PDL-ben kezdett politikai karriert építeni, onnan érkezett a Szociáldemokrata Pártba.

Arra, hogy kinevezte-e Victor Pontát kormányfőtitkárnak, csak annyit válaszolt, hogy kövessük a ma esti Hivatalos Közlönyt. Arra a kérdésre pedig, hogy az igazságszolgáltatásra helyezett nyomás miatt romlott-e meg a kapcsolata Dragneával, azzal kerülte el a választ, hogy sok oka volt ennek, majd berekesztette a sajtótájékoztatót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön
Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Krónika

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek
Székelyhon

Összetörték a rendőrségi Dustert, öten megsérültek

Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről
Székelyhon

Fegyveres kísérők állig feketében – videót és részleteket tettek közzé a ma hajnali Georgescu-kiemelésről

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) hétfőn felvételeket tett közzé a Călin Georgescu mogoșoaiai villájában tartott házkutatásról.

// még több főtér.ro