Csütörtökön délután eldőlhet, hogy Florin Cîțunak hívják-e majd a következő román miniszterelnököt.
Ha minden igaz, és az illetékes szakhatóságok is úgy akarják, csütörtökön délután négy órától összeül a román parlament két háza, hogy együttes ülésen döntsön arról, bizalmat szavaz-e a Florin Cîțu jelenlegi ügyvivő pénzügyminiszter vezette kormánynak.
Mivel azonban koronavírus-világjárvánnyal örvendeztetett meg az anyatermészet, az ülést az átlagosnál is fokozottabb biztonsági intézkedések előzték meg.
Ezek abban merültek ki, hogy a takinénik a lehetőségekhez képest alaposabban kitakarították az üléstermet, és ki is fertőtlenítették.
És ez még nem minden.
Mivel az alkotmány értelmében a méregdrága elektronikus szavazórendszer bevezetése ellenére a bizalmi szavazások évezredes módszer szerint, golyókkal történnek, az ehhez használatos golyókat és urnákat is alaposan ki kellett fertőtleníteni a nagy alkalomra.
A felállás érdekes, mert a kormányt adó Nemzeti Liberális Párt (PNL) kisebbségben van a parlamentben, és eddig – Klaus Iohannis államfő, a PNL korábbi elnöke értékes útmutatása alapján – nem is arra hajtott, hogy a kormány bizalmat kapjon, hanem arra, hogy egymás után kétszer leszavazzák, és ezzel előre hozott választásokat lehessen kicsikarni.
A pártot nem öngyilkos hajlam vezérli: jelenlegi támogatottsága jóval nagyobb, mint a négy évvel ezelőtti parlamenti választások idején, így ha most tartanák a választásokat, majdnem kétszer annyi parlamenti mandátumot szerezhetne.
Igen ám, csakhogy a liberálisokon kívül most egyetlen pártnak sem érdeke az előre hozott választás.
A legnagyobb rivális Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága például meglehetősen alacsony, ezért ők nem akarnak előre hozott voksolást.
Hasonló a helyzet a többi ellenzéki párttal is, olyannyira, hogy már bejelentették: bizalmat szavaznak az új kormánynak, hiszen ezekben a koronavírus sújtotta, vérzivataros időkben stabil kormányra van szüksége az országnak.
Az RMDSZ ugyan csak néhány órával az ülés kezdete előtt dönt, de ettől még akár meg is szavazhatják az új kabinetet.
A PSD most azt mondja, nem fgják megszavazni a kormányt, mert nélkülük is megvan a többsége.
Már abban az esetben, ha a liberálisok abbahagyják a politikai trükközést, és az előre hozott választások kikényszerítésére való ácsingózás helyett megszavazzák a saját kormányukat.
A felállás tehát vicces, hiszen a kormánypárton kívül mindegyik pártnak az az érdeke, hogy a kizárólag a kormánypárt által delegált tagokból álló új kormány bizalmat kapjon.
Már ha egyáltalán lesz ülés.
Marcel Ciolacu, a PSD és a képviselőház elnöke ugyanis jelezte: először is hivatalosan kikérik a katasztrófavédelem és az egészségügyi hatóság engedélyét, hogy egyáltalán összeülhet-e a parlament, hiszen szerdán az operatív törzs úgy döntött: a koronavírus miatt betiltják a százfősnél nagyobb beltéri rendezvényeket.
A parlament létszáma ugyanis 465 fő, ami ugye jócskán meghaladja az engedélyezett számot.
Kíváncsian várjuk a végeredményt, garantáltan lesz olyan szórakoztató, mint egy átlagos stand up-est.
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.
További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.