// 2026. május 23., szombat // Dezső

Frunda számítógépet, Borbély pénzt kapott a PER-től

// HIRDETÉS

Borbély László legalább öt évig írt jelentéseket a PER-nek. Találtunk egyet, meg is mutatjuk.

A más találkozók mellett a neptuni egyeztetéseket is szervező Project on Ethnic Relations (PER) nevű amerikai civil szervezet kisebb szolgálatokkal, esetenként pénzzel honorálta a találkozókon részt vevő magyar politikusokat – írja az Átlátszó Erdély oknyomozó blog.

Borbély Lászlónak például egy

amerikai ösztöndíj megpályázásához

adtak ajánlást 1992-ben, 1993 novemberében pedig tanácsadói szerződéssel alkalmazza a PER: feladata jelentéseket írni a romániai politikai helyzetről. Borbély a blog megkeresésére tagadta, hogy megnyerte volna az amerikai ösztöndíjat, majd a vele készített interjút is visszavonta – írja az Átlátszó Erdély.

Egy 1993. novemberi levél szerint – amit a blog idéz –, Borbély 500 dollár honoráriumot kapott, mivel sikerült elintéznie, hogy a PER egy irodát kapjon ingyen a marosvásárhelyi városházától.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Borbély meddig dolgozott a PER-nek, 1998 júliusában még biztosan.

A Főtér azonosított egy levelet

a PER nyilvános dokumentumai között, amely Borbély László 1998. július 5-én keltezett jelentését tartalmazza. A levelet Koreck Mária, a PER marosvásárhelyi képviselője küldte Livia Plaksnak, a PER vezetőjének. A jelentésben egyébként meglehetősen sok a helyesírási hiba és elütés. A dokumentum megtekinthető a képre kattintva.

A PER egyébként Frunda Györgyöt is tanácsadóként alkalmazza 1996 áprilisában, a politikus 2400 dollárt kap. (abban az időben két évnyi nettó átlagfizetést). Frunda állítása szerint nem pénzt, hanem egy számítógépet kapott a PER-től.

Az Átlátszó Erdély

problémásnak látja a kifizetések és ajándékok elfogadását,

mert – mint írja – „ezeken a találkozókon (...) érdekérvényesítés folyik, politikai alkuk köttetnek. Kérdés, hogy az RMDSZ politikusai mennyire tudták hatékonyan képviselni a közösség érdekeit akkor, amikor el voltak köteleződve a PER felé, mely szervezetnek érdeke az, hogy a felek minél hamarabb megegyezzenek.”

További részletek az Átlátszó Erdély oldalán.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro