// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

FRISSÍTÉS: Mégsem az omikron okozta a korábban jelzett halálesetet

// HIRDETÉS

Egy idős nő halálával kapcsolatban merült fel az omikron-gyanú.

FRISSÍTÉS:

Hivatalosan cáfolták szerdán, hogy a koronavírus omikron-változata okozta volna egy idős nő kedden bekövetkezett halálát, amiről korábban információk jelentek meg a nyilvánosságban. Vasile Cepoi, a Iași megyei közegészségügyi hivatal igazgatója szerdán közölte: az omikron-fertőzéssel a megyében nyilvántartásba vett 21 személy közül senki nem halt meg.

Eredeti cikkünk:

Egy 75 éves nő lehet a koronavírus omikron variánsának első hivatalos halálos áldozata Romániában.

Az egészségügyi szakemberek szerint igencsak megalapozott a gyanú, hogy a páciens halálát a dél-afrikai variáns okozta.

A nő a kedd esti bejelentés szerint a jászvásári járványkórház intenzív osztályán hunyt el. Tíz nappal korábban került kórházba, súlyos, krónikus betegségekben szenvedett, ugyanakkor nem oltatta be magát az új típusú koronavírus ellen.

A kórházba szállítása után néhány nappal állapota súlyosbodott, így átvitték az intenzív osztályra, ahol hétfőn elhunyt.

A kórház vezetője szerint az előző 24 órában elvégzett tesztek 95 százaléka kapcsán merült fel a gyanú, hogy a fertőzést az omikron variáns okozta, és bár a szekvenálás végeredményére még várnak, eddig még nem fordult elő, hogy tévedtek volna, amikor jelezték, hogy a fertőzést az alapos gyanú szerint mely variáns okozza.

Az első omikron okozta fertőzéseket hivatalosan december 4-én erősítették meg Romániában, azóta hivatalosan 617 esetet tartanak nyilván – de ez csak a korlátozott génszekvenálási kapacitásnak tudható be, valójában több tíz-, ha nem százezres nagyságrendű lehet azok száma, akik ezzel a variánssal fertőződtek meg.

Mint ismert, az omikron sokkal fertőzőbb, mint az eddigi variánsok, ugyanakkor lényegesen enyhébb tüneteket okoz. Vélhetően ennek tudható be, hogy annak ellenére, hogy kedden megközelítette az eddigi rekordot az új fertőzöttek száma – majdnem 17 ezer volt –, a kórházakra nehezedő nyomás kisebb, mint az előző hullámban.

Az orvosok ugyanakkor figyelmeztetnek: ez annak is köszönhető, hogy az oltottak – ha esetleg el is kapják a vírust – jóval nagyobb eséllyel kerülik el a súlyos, kórházi kezelést igénylő megbetegedést.

Az oltatlanok esetében ugyanakkor félő, hogy ez a variáns is képes súlyosabb tüneteket okozni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?
Krónika

Ha leáll az atomerőmű, nehéz napok elé nézünk. De honnan lesz egyáltalán áram?

Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

// még több főtér.ro