Mintegy kétezer tüntetőt várnak ma a bukaresti Victoria térre, ahova a forradalmárok hirdettek demonstrációt a kormány ellen.
A tüntetők elégedetlenek azzal a kormányrendelettel, mely új igazolványok beszerzéséhez köti az 1989-es forradalmároknak járó juttatások kifizetését. Azt kérik, hogy Victor Ponta üljön tárgyalóasztalhoz velük, és vonja vissza a 2014/95-ös számú sürgősségi kormányrendeletet.
A forradalmárok elsőként január 5-én vonultak az utcára, akkor pár tucatnyian voltak. A tüntetők éhségsztrájkkal fenyegetőztek, amennyiben Ponta nem fogadja őket, de a kormányfő csak egyik tanácsadóját küldte a megbeszélésre. Az Agerpres információi szerint öten léptek éhségsztrájkba.
A kormány tavaly év végén döntött arról, hogy mindazok, akik „rendkívüli tettekkel kiemelkedő forradalmár” igazolvánnyal rendelkeznek csak akkor kaphatják továbbra is juttatásaikat, ha egy újabb igazolást szereznek be. Erre azért van szükség, mert a 90-es években több tízezren jutottak pénz fejében érdemtelenül forradalmár-igazolványhoz. Országos szinten 22 ezren rendelkeznek forradalmár-igazolvánnyal: 2300-an hősi halottak leszármazottai, 2600-an egykori sebesültek, 800-an letartóztatottak, 136-an sebesültek és letartóztatottak, valamint több mint 16 ezren vannak, akik „rendkívüli cselekedettel” érdemelték ki az igazolványt és a vele járó juttatásokat.
Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
… nem fogják elhinni, ki szónokolt a szenátusi pulpitus mögül… és Marcel Ciolacu előbújt egy kő alól és elmondta, amit egy igazi, felelős politikusnak el kell mondania.

További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.