Újabb függetlenségi megmozdulások jöhetnek. A spanyol kormányfő engedélyezné a népszavazást – de csak az autonómiáról.
A jelek szerint a forró nyár után Katalóniában már csak az ősz lesz forróbb. Lassan egy éve múlt annak, hogy – tavaly október 1-jén – zavargásokba és rendőri erőszakba torkollt a spanyol kormány tiltása ellenére megtartott függetlenségi népszavazás – a katalán függetlenségpártiak pedig arra készülnek, hogy megemlékezzenek a szerencsétlen évfordulóról.
A katalán vezetés „forró őszt” ígért, de hogy ez pontosan mit is jelent, arra Quim Torra katalán elnök kedd esti beszédéből várható majd válasz, amelyet a barcelonai nemzeti színházban tart – írja az MTI.
A helyi sajtó szerint
vagy beleegyeznek egy függetlenségi referendum megrendezésébe, vagy a helyi kormány folytatja az engedetlenséget az állammal szemben és az egyoldalú elszakadás előkészítését.
A következő időszakban ismét intenzív függetlenségi megmozdulásokra lehet számítani – erre utal, hogy Quim Torra az El Punt Avui katalán napilapnak nyilatkozva azt kérte: szeptember 11-én, a katalán nemzeti ünnepen (Diada) legyen „masszív” részvétel, az emberek térjenek vissza az utcára, hogy erőt adjanak a katalán köztársaságnak.
Mindeközben a spanyol kormány sem tétlenkedik: Pedro Sánchez miniszterelnök októberben találkozik a katalán elnökkel Barcelonában, ahol a spanyol kabinet kihelyezett kormányülésre is készül a következő hónapokban.
A spanyol kormányfő szerint egyébként
a helyi autonómia alapokmányáról (Estatut). A szocialista politikus a Cadena SER rádiónak adott interjújában kifejtette: Spanyolország autonóm közösségei közül Katalónia az egyetlen, ahol a jelenleg érvényben lévő helyi alapokmányt nem erősítették meg népszavazáson.
Ennek oka, hogy a 2006-ban elfogadott dokumentum bizonyos részeit – például azt, amely kimondta, hogy a katalán külön nemzet Spanyolországban – a spanyol alkotmánybíróság 2010-ben megsemmisítette.
Pedro Sánchez szerint az „anomáliának” népszavazás vethetne véget, azt azonban határozottan leszögezte, hogy az
„Nem a függetlenség forog kockán, hanem az együttélés” – értékelte a politikus az autonóm közösségben kialakult helyzetet, hangsúlyozva, hogy a függetlenséget támogató katalán kormánynak Katalónia „másik felével” kell párbeszédet indítania, „Katalóniának Katalóniával kell beszélnie”.
Az interjúban beszélt arról is, hogy kormánya szükség esetén kész kezdeményezni az alkotmány 155-ös cikkének újbóli alkalmazását (átvenni az irányítás Katalónia felett), azonban ez jelenleg nincs napirenden.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Heves reakciót váltott ki Moszkvában, hogy Emil Boc, Kolozsvár polgármestere nem engedélyezte az orosz zászló kitűzését egy, a városban zajló sporteseményen.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Kerékpározó gyermekeket ütött el egy ittasan vezető férfi szombat este a Temes megyei Kétfél településen. Egy 10 éves kislány meghalt, az ugyanazon a biciklin ülő 11 éves társa megsebesült.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Jégeső, heves széllökések (55-60 km/h), csapadék (15-20l/m²) ugyanakkor villámlások várhatók vasárnap délután több településen – figyelmeztet a Hargita megyei katasztrófavédelem.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.
További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.
Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.

Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
Ludovic Orban pedig visszatérne a PNL-be.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
További híreink: hatvannyolcszoros, jobban mondva százharminchatszoros kutyafülcsonkításért állhat bíróság elé egy férfi, keddig pedig csak a záporok, szélviharok szakítják meg a kánikulát.
… egy PNL-s főembert elvitt a DNA, az USR elnökére lesújtott Justitia kardja, az RMDSZ-re a botránytévék hányják a gyűlöletet… és tíz román állampolgár egymillió eurónyi drótot lopott Németországban.