// 2026. július 2., csütörtök // Ottó

Florea fellebbezett az SZNT-nek kedvező bírói döntés ellen

// HIRDETÉS

A polgármester utolsó próbálkozása már nem tehet keresztbe a székely szabadság napjának.

Marosvásárhely polgármestere fellebbezett a bírósági ítélet ellen, mely őt a székely szabadság napja rendezvényeinek tudomásul vételére kötelezte, de a tömegrendezvény időpontja előtt nem születhet már jogerős ítélet az ügyben – jelentette be Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke egy szerdai marosvásárhelyi sajtótájékoztatón.

„Az előzetes bejelentésnek megfelelően megtartjuk a rendezvényünket”– jelentette ki Izsák Balázs. Március 10-én, helyi idő szerint 16 órára várják a résztvevőket a székely vértanúk postaréti emlékművéhez, ahol megemlékezést tartanak, majd menetoszlopban vonulnak a város főteréig, ahol a prefektus hivatala előtt tüntetnek,

Székelyföld területi autonómiáját követelve. 

Izsák Balázs elmondta: a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal az utolsó pillanatban, hétfőn nyújtotta be a fellebbezést, és ezzel maga is azt szolgálta, hogy ne lehessen letárgyalni az ügyet március 10. előtt, az után pedig már okafogyottá válik a tárgyalás. 

Az SZNT elnöke elmondta: két héttel ezelőtt levélben fordult Klaus Johannishoz. Arra kérte az államfőt, hogy közvetítői hatáskörével élve ösztönözze az illetékes marosvásárhelyi hatóságokat a közrend fenntartására és a jogaikkal élő állampolgárok védelmére.

„Remélem, megfelelő lesz a hatóságok hozzáállása” – jelentette ki Izsák Balázs. Magyarázatként hozzátette: az SZNT abban érdekelt, hogy a saját üzeneteinek szerezzen nyilvánosságot a rendezvénnyel, és a tudósítások ne az esetleges rendbontásokról szóljanak.

„Az az érdekünk, hogy az esetleg előforduló provokátorok ne legyenek sikeresek”

– jelentette ki.Izsák Balázs elmondta, hogy a polgármesteri hivatalhoz benyújtott iratcsomóban 40 ezer ember részvételét jelezték előre. „Ha többen lesznek, én örülni fogok!” – jegyezte meg.

Az SZNT épp egy évvel ezelőtt jelentette be a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban a 2016. március 10-én tartandó tömegrendezvényt. A hivatal levélben jelezte, hogy korainak tartja a bejelentést. Ennek a levélnek az értelmezését kérte a bíróságtól, mely januárban hozott ítéletében a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a polgármestert. 

A székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített, Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést.

A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. A polgármesteri hivatal tiltása után az SZNT 2015-ben nem szervezett tömegrendezvényt Marosvásárhelyen a székely szabadság napján.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro