// 2026. július 3., péntek // Kornél, Soma

Fesztiválhangulatban zárták a függetlenségi kampányt Katalóniában

// HIRDETÉS

Hatalmas tömeg ünnepelte a vasárnapi referendumot, amelyet a spanyol kormány mindenáron igyekszik megakadályozni.

Óriási tömeg előtt, a vasárnapi katalán függetlenségi népszavazáson való részvételre buzdítva zárták kampányukat a Katalónia elszakadását szorgalmazó pártok és szervezetek péntek este Barcelonában.

A Montjuic hegy lábánál, a város egyik nevezetességének számító „mágikus szökőkútnál” színpadot állítottak fel. Ugyanott, ahol két évvel ezelőtti a helyi parlamenti választásokat megelőző kampány záró rendezvényét tartotta a Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártszövetség, amely aztán győzött, és kormányt alakított.

„Függetlenség”, „Szavazunk”

– visszhangozta órákon keresztül az egybegyűlt tömeg, amely megtöltötte a környező utcákat is, hangjuk gyakran elnyomta a színpadon fellépő muzsikusok zenéjét.

Felfokozott fesztiváli hangulatban ünnepeltek és énekeltek, lobogtatták a katalán függetlenséget szimbolizáló zászlókat és a Sí (Igen) feliratú transzparenseket. A tömegben feltűntek a katalán kormánypárt tagjai is.

A referendum demokrácia

– ezt rakták ki nagy fehér betűkből a színpadon a civil társadalom képviselői: mások mellett például egyetemisták, tudósok, tűzoltók. Egymást váltották a felszólalók a Spanyolországtól elszakadást támogató pártok, politikai mozgalmak képviseletében, a sort Carles Puigdemont katalán elnök zárta.

„Itt vagyunk, eljutottunk idáig, eljutottunk, hogy itt maradjunk. Mindenünk megvan vasárnap ahhoz, hogy megnyerjük a függetlenséget” – kezdte beszédét, majd azzal folytatta, hogy a győzelem már az övék.

„Ma már nyertünk, legyőztük a nyomást,

a hazugságokat, a félelmeket, és a fenyegetéseket. Ezt nevezik győzelemnek” – jelentette ki, hangsúlyozva: vasárnap megváltoztatják a történelmet, vasárnap találkozójuk van a jövővel. „Éljen Katalónia!” – zárta beszédét.

A rendezvény zárásaként egy kórus katalán nyelven énekelte el az Európai Unió himnuszának számító Örömódát.

A kampányzáróval egy időben a katalán parlament legnagyobb ellenzéki pártja, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt politikai nagygyűlést tartott L´Hospitalet de Llobregatban. Albert Rivera pártelnök felszólalásában arra kérte a katalánokat, hogy

ne dobják be a szavazólapot „ebbe a szemetes vödörbe”,

senki se legitimálja szavazatával a „függetlenségiek puccsát”.

A politikus szerint vasárnap kulcsfontosságú nap lesz, de nem a referendum miatt, hanem mert úgy vonul majd be a történelembe az a nap mint, amikor „a spanyolok újból kezet fogtak és felismerték hogy vigyázniuk kell országukra”.

A katalán kormány által október 1-jére kiírt népszavazást a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, így az ország törvényeinek értelmében megrendezése illegális. A katalán kormány ennek ellenére biztos abban, hogy meg tudják rendezni a szavazást, még úgy is, hogy a spanyol állam megpróbálja megakadályozni.

A spanyol kormány szerint viszont nem lesz referendum. Álláspontja szerint az ország nemzeti szuverenitását sérti a katalán népszavazás, amelyről csak egy országos népszavazáson lehetne szavazni, ezt azonban a katalán kormány utasította el.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében
Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix
Főtér

A gumimedencéjében hűsölt a Németországban körözött román drogkereskedő, amikor lecsapott rá a különleges egység – hírmix

Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát
Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre
Székelyhon

Előrejelzés júliusra: jöjjön, aminek jönnie kell, de jobb, ha tudjuk előre

Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.

// még több főtér.ro