// 2026. augusztus 13., csütörtök // Ipoly

Fertőtlenítős szerződéseket vizsgáltat a kormányfő

// HIRDETÉS

Közben 23 millió lejes adósságra bukkantak a fertőtlenítőket gátlástalanul hígító Hexi Pharma cégnél.

A kórházi fertőtlenítőszerek beszerzésének szerződéseit fogja átvizsgálni a kormányfő ellenőrző testülete, jelentette be pénteken Dacian Cioloş miniszterelnök, ideiglenes egészségügyi miniszter. 

Azt is vizsgálják, hogyan tárgyalták le a szerződéseket, és hogyan dolgozták ki a technikai követelményeket. Egyelőre az orvosi fertőtlenítőszerekre koncentrálnak, mert ezekről vannak most információik, amelyekkel több szálon is elindítják az ellenőrzést - mondta a kormányfő azután, hogy ellenőrzőtestületének vezetőjével vizsgálatot kezdett magában az egészségügyi minisztériumban is.

Az ilyen szereket gyártó, illetve forgalmazó vállalatok ezentúl két tanúsítványt is be kell, hogy mutassanak termékenként. Nem számít, ha a tanúsítványt kiállító saját laborjuk is akkreditált, terméküket meg kell vizsgáltassák egy másik, szintén akkreditált laboratóriumban. Mindezt azért, hogy össze lehessen hasonlítani az eredményeket, és hogy ezek a farmakológiai cégek ne csak a saját laborjukban ellenőrizzék a termékeiket - jelentette be Dacian Cioloş.

A fertőtlenítőbotrányba belebukó cég, a Hexi Pharma is a saját, Unilab nevű laborjában vizsgáltatta meg a működésképtelenségig felhígított orvosi fertőtlenítőit, és állíttatta ki a tanúsítványt, hogy a palackok tartalma megegyezik a címkéken feltüntetettel. Az Unilab ráadásul vissza nem térítendő támogatást is kapott tavaly az állami költségvetésből, írta meg a botrányt kirobbantó Cătălin Tolontan oknyomozó újságíró.

A Hexi Pharma még múlt héten csődvédelmi eljárást kért maga ellen. Az eljárásból ma kiszivárgott, hogy a cégnek közel 23,5 millió lejes tartozása is van. A cég ezen a héten jelentette be, hogy bezár, és alkalmazottait elbocsátja, miután a kormány által megvizsgáltatott fertőtlenítőkről is kiderült, hogy hatóanyagaikat háromszorosan, tízszeresen vagy akár 4200 százalékosan is felhígították.

Ma az ügyészség hivatalosan is bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indított a cég ellen.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A kiskutya jó dolgában, a választópolgár rossz dolgában vész meg

Varga László Edgár

Három és fél évtizeddel a diktatúra bukása után a romániai polgárok közel fele ismét rábólintana egy „kevésbé demokratikus” rendszerre.

Kataszter-katasztrófa: milyen tanulságai lehetnek a földhivatal-rendszer összeomlásának?

Sánta Miriám

Romániában szinte mindenkinek saját ingatlanja van – ennek történelmi okai vannak. Romániának azonban fokozott digitális sérülékenysége is van – ennek pedig jelenkori okai vannak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

A rendszerváltás után sem volt menekvés a történelem öleléséből

Sólyom István

Ideje lecserélni a korábbi évtizedek szenvedéseire reflektáló román–magyar megbékélés fogalmát a pragmatikus együttélés kifejezésére, a tisztességes Európáért folytatott közös román–magyar párbeszédre. Vége az MCC-történészkerekasztalnak.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”
Főtér

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Krónika

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken
Főtér

Több száz embert verhetett át Untold-belépőkkel egy kolozsvári férfi – hírek pénteken

A rendőrség vizsgálódik Kolozsváron egy fesztiválbelépőkkel elkövetett lehetséges csalás ügyében, a károsultak között sok a magyar diák. Közben alig néhány szavazat hiányzik egy PSD-RMDSZ-kormányhoz.

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót
Székelyhon

Hátulról, teljes sebességgel – nyilvánosságra hozták a halálos biciklisgázolást rögzítő videót

Meghalt az a férfi a kórházban, akit néhány nappal korábban egy Argeș megyei településen elütött egy autó, miközben az országút szélén közlekedett kerékpárral. A levegőbe repült, miután hátulról, teljes sebességgel elgázolták.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Krónika

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul
Székelyhon

Sokkoló jelenet az országúton: kiesik egy gyermek egy autóból, és az érkező kamion felé indul

Egy gyermek esett ki egy országúton közlekedő járműből Tulcea megyében, a jelenetet pedig a mögötte haladó autó fedélzeti kamerája rögzítette. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben.

// még több főtér.ro