// 2024. október 1., kedd // Malvin
alkotmánybíróság

Fenyő szálló: az alkotmánybíróság nem lát jogsérelmet az ügyben

Az alkotmánybíróság a brassói táblabíróságnak passzolta át a döntést az ortodoxoknak adományozott kovásznai Fenyő szálló ügyében.

A romániai alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az ortodox egyháznak adományozott kovásznai szálloda ügyében pereskedő személyek nem bizonyították egyértelműen, hogy a szálloda átadásával sérült volna az érdekük, ezért érdemi döntés nélkül visszautalta az ügyet a brassói táblabíróságra – írta Gazda Zoltán, a pereskedők egyike pénteken kiadott közleményében. A Sepsiszéki Székely Tanács elnöki tisztségét is betöltő Gazda Zoltán közölte, a pereskedők

a brassói táblabíróságon próbálják bizonyítani érdekeltségüket és jogsérelmüket,

de emellett a nép ügyvédjéhez és az Emberi Jogok Európai Bíróságához is folyamodnak az ügyben.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére húsz háromszéki személy indított pert az állam ellen, amiért az 2013 karácsonyán sürgősségi kormányrendelettel az ortodox egyháznak adományozott egy 89 szobás szállodát a székelyföldi Kovászna fürdővárosban. A Fenyő szálló korábban az állami protokollalap tulajdonában volt. A kormány „a román nép nemzeti identitásának megőrzésében lényegbevágó szerepet játszó Román Ortodox Egyház támogatásának erkölcsi parancsára” hivatkozott a kormányrendeletben.

A panaszosok azt tartották felháborítónak, hogy

miközben a történelmi magyar egyházak a kommunista hatalom által államosított ingatlanaikat sem kapták maradéktalanul vissza,

a kormány székelyföldi szállodaadománnyal ajándékozta meg az ortodox egyházat, amelynek hívei Kovásznán a lakosság harmadrészét teszik ki.

Az üggyel az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot is megkeresték, amely 2014 novemberében véleményezte a kormányrendeletet. Az akkori véleményezés – a testület elnökének nyilatkozata szerint – megállapította a diszkriminációt. A panaszosok azonban úgy vélték, hogy a tanács véleményezése nem egyértelmű, ezért ezt a határozatot is megtámadták a bukaresti táblabíróságon.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro