A többség szerint a koronavírus-járvány idén lecseng.
Két évvel az új koronavírus romániai megjelenését követően az ország polgárainak jó része már nem igazán aggódik a járvány miatt – derül ki az IRES közvélemény-kutató felméréséből.
A felmérés szerint a válaszadók 36 százaléka egyáltalán nem tartja már aggasztónak a járványt, további 20 százalék pedig úgy válaszolt: inkább nem aggódik a járvány miatt.
13 százaléknyian nagyon aggódnak, míg 29 százalék meglehetősen aggasztónak tartja a helyzetet.
A kevésbé aggódók között többségben vannak a fiatalok, a 36 és 50 év közöttiek, illetve a felsőfokú végzettséggel rendelkezők, míg az nők körében többen mondták azt, hogy aggódnak.

12 százalék szerint csak jövőre, 10 százalék szerint 5 éven belül, 19 százalék szerint viszont soha nem ér véget.
Egy új járvány kitörését 22 százalék tartja nagyon valószínűnek, 27 százalék elég valószínűnek, 8 százalék eléggé valószínűnek, 40 százalék viszont azt mondja, nagyon valószínűtlen egy új járvány a közeljövőben.
A járvány helyét a háború vette át: 61 százalék mondta azt, hogy egy, a térségben kitörő háború aggasztja jobban, és csupán 24, hogy egy új járvány. 12 százaléknyian vannak azok, akiket egyik sem aggaszt.
Az emberek 46 százaléka azt mondta,
Egyébként a tegnapi adatok továbbra is azt mutatják, hogy kifelé tartunk a járvány ötödik hullámából: egy nap alatt csupán 4247 új fertőzöttet találtak. Ez jóval kevesebb, mint a szombati 7191, és a múlt vasárnapi 7697-hez képest is jelzi a csökkenő trendet.
A halottak száma ugyanakkor továbbra is viszonylag magas, még nem is érte el a százat. 24 óra alatt 56-an haltak meg a fertőzés szövődményeiben, három esetben pedig mostanra vált hivatalossá, hogy a halál a koronavírus-fertőzéshez köthető.
Az intenzív osztályokon 946 súlyos állapotban levő fertőzöttet ápoltak, 30-cal kevesebbet, mint előző nap – ez kiemelten fontos adat, mivel a kormány ahhoz köti az első lazításokat – például az utcai maszkviselés eltörlését –, hogy 900 alá csökkenjen az intenzív osztályon ápoltak száma.
A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.
A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.
A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
A trianonitisz nem gyógyítható, de meg lehet tanulni együtt élni vele anélkül, hogy folyamatosan tüneteket produkálna. MCC-történészkerekasztal, hetedik szint.
Erős érzelmeket váltott ki az erdélyi magyarok körében a magyarországi választás eredménye, sokan csalódottak, mások örülnek. Nekünk mindannyiukat meg kell értenünk, mert nincs két erdélyi magyar társadalom – hangoztatta Kelemen Hunor.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.
Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

További híreink: két és fél év felfüggesztett börtönre ítélték a volt udvarhelyi polgármestert, és ezentúl Erdélyben is leszállhatnak a Jumbo Jetek.

Korrupciógyanúval vettek őrizetbe két ügyészt. Tizenhét millió lejes uniós forrásból készül Románia első természet-helyreállítási terve.

További híreink: időutazás kísérletének gyanúja miatt vették őrizetbe a Román Vámhatóság vezetőjét, egy kormányhatározat pedig leránthatja a leplet arról, kik használják ingyen az állami ingatlanvagyont.

Két éjszakát töltött a szabadban egy ötéves kisfiú – hétfőn tűnt el, szerdán megtalálták épségben. És jó lesz odafigyelni a házibulik zajszintjére, durván megnőttek a bírságok.

A belügyminisztérium cáfolja, hogy a szervek nem érkeztek volna időben és ne segítettek volna a Bihar megyei diáklány meggyilkolásának feltárásában. Románia eladja az olcsó áramot délben, majd visszaveszi sokszoros áron este.

… közben a SOS kezdeményezte az államfő felfüggesztését… és az illetékesek berúgták a tartalékosoknak szervezett honvédelmi gyakorlatok motorjait Erdélyben.

Továbbá: RO-Alert üzenetek bömbölnek mindenhol a medveveszély miatt. Brassóban konfliktus alakult ki a Cenken lévő étterem, felvonó és annak szemétkezelése kapcsán, a felújítást végző üzletember nem szeretné, ha lezárnák az autós forgalmat a hegyen.

… leégett a Retyezát-hegység egyik ikonikus menedékháza… és a hírek szerint medve ölt meg egy asszonyt Beszterce-Naszód megyében.

További híreink: végre közzétettek egy átfogó jelentést a pénznyelő közigazgatásról, a PSD pedig bejelentette, hogy visszacsinálná a koalíciót, amit ő maga vert szét…