// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Felmérés: az emberek egyre kevésbé bíznak egymásban és az intézményekben

// HIRDETÉS

Igazságtalanság, társadalmi egyenlőtlenség, szegénység, intolerancia – így látjuk.

A romániai lakosság több mint kétharmada úgy véli, igazságtalan világban él – derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által készített felmérésből, amelyet Vasile Dîncu szociológus ismertetett pénteken, egy bukaresti szakkonferencián.

A megkérdezettek 67%-a igazságtalannak tartja a román társadalmat, mindössze 26%-uk véli úgy, hogy igazságos. Ez a felfogás a nők és a 35 éven felüliek körében erőteljesebb, és a saját szociális és anyagi helyzetükkel való elégedetlenség egészíti ki.

A felmérésben részt vevők 44%-a úgy gondolja, hogy a következő években fokozódni fognak a társadalmi egyenlőtlenségek és az igazságtalanság, 29% szerint ezek a jelenlegi szinten maradnak, 19% pedig úgy véli, hogy ezek csökkenése várható.

A román állampolgároknak csaknem a fele szerint a siker a szerencsén és a véletlenen múlik, a legtöbben a társadalmat és a sorsot okolják szegénységük miatt, és öt megkérdezett közül mindössze egy állította azt, hogy a tehetség és az érdem a döntő.

A felmérésben részt vevők 67%-a jövedelem és vagyon szempontjából a középosztályhoz tartozónak tekinti magát, 29%-uk úgy véli, hogy az alsó réteghez tartozik, és mindössze 2%-uk állította azt, hogy a felső réteget képviseli.

A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy igen alacsony a román társadalom toleranciaszintje az általánosan elfogadottól eltérő szexuális orientáltságú személyekkel, a bevándorlókkal és a romákkal szemben, illetve magasabb a fogyatékkal élőkkel és az eltérő vallásúakkal szemben.

A felmérés szerint bár az emberek elvárják, hogy „mentse meg őket az állam”, egyre kevésbé bíznak az intézményekben és embertársaikban. „A bizalmatlanság egyfajta érzelmi pestist idéz elő, intoleranciához vezet, és azt eredményezi, hogy az emberek egyre kevésbé tudnak összefogni a közös cél érdekében. A szakszervezetek elveszítették a hitelüket, és a civil szervezetekre sem úgy tekintenek manapság, mint a „90-es években” – vonja le a következtetést a Vasile Dîncu által ismertetett felmérés.

A közvélemény-kutatás március 14. és 17. között készült, 920, nagykorú személy megkérdezésével. A hibahatár plusz/mínusz 3,3%.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!
Főtér

Vasárnapi jó hír: a parti őrség delfineket, cápát és tokhalakat mentett!

Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Krónika

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro