Mindennapos az ittas vezetés, telefonálás, sms-ezés. A kerékpárosok és a motorosok sem kivételek.
Minden ötödik romániai sofőr vezetett legalább egyszer ittasan – derül ki egy felmérésből, amelyet egy biztosításokat népszerűsítő egyesület (APPA) készített. A felmérés augusztus-szeptemberben készült online kérdőívvel, 8081 személy részvételével. A résztvevők 76 százaléka 18-25 éves.
A közvélemény-kutatás fontosabb megállapításai:
- a gépkocsivezetők 60 százaléka handsfree-készülék nélkül – vagyis kézben tartott telefonnal – telefonál az autóban, ezen belül 32 százalék ritkán, 20 százalék néha, 8 százalék pedig szinte minden út alkalmával;
- a járművezetőknek közel 40 százaléka sms-t is ír a volán mögött (21 százalék ritkán, 13 százalék néha, 4 százalék szinte mindig”;
- a válaszadók 8 százaléka az mondta: előfordult, hogy a fáradtság miatt lekoppant a szeme vezetés bár 54 százalék azt állította, hogy ritkán vezet fáradtan, 3 százalék pedig azt válaszolta, hogy gyakran fáradt volán mögött;
- a felmérés által idézett statisztikai adatok szerit a gyalogosok 70 százaléka szabálytalanul kel át az úttesten, 2015-ben a súlyos közúti balesetek 20 százalékát gyalogosok okozták;
- a kerékpárosok 77 százaléka nem használ védőfelszerelést, csak 45 százalékuk jelzi az irányváltást rendszeresen, 26 százalék egyáltalán nem;
- a motorosok 54 százaléka használ bukósisakot és védőruhát, 29 százalékuk csak sisakot, 71 százalék pedig egyáltalán nem használ védőfelszerelést;
- a motorbiciklisek 23 százaléka bevallotta, hogy gyakran közlekedik az autókat kerülgetve, 30 százalék csak akkor, ha zsúfolt a forgalom.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.

Hejj, micsoda PR-nyomulás lesz, ha rendesen beindul a választási kampány. Csakhogy ez a természetet nem érdekli, Galac megyében ötre emelkedett az áradás halálos áldozatainak száma.