// 2026. augusztus 15., szombat // Mária

Felejtsük el az autonómiát, kérik a székelyföldi románok

// HIRDETÉS

Székelyföldi román civilek: Románia teljesített a Gyulafehérvári Nyilatkozatban szereplő ígéreteket a kisebbségek számára, Székelyföldnek sosem lesz etnikai alapú területi autonómiája.

Az etnikai együttélés normalizálására szólította fel a magyarság képviselőit a Kovászna, Hargita és Maros megyei Román Civil Fórum (FCRCHM) hétfőn, a románság nemzeti ünnepe alkalmából.

Az Agerpres hírügynökség szerint a felhívást Sepsiszentgyörgyön, a december elsejét ünneplő több tucatnyi részvevő előtt ismertették a székelyföldi román civil szervezeteket tömörítő szervezet képviselői. A dokumentum szerint nagy károkat okoz a három megyének az, hogy egy „potenciális konfliktusövezet” látszatát kelti, ami sem az itt élő románoknak, sem a magyaroknak nem jó.

Az FCRCHM szerint a magyar közösség vezetőinek ezért „el kellene ismerniük azt a tényt”, hogy Románia biztosítja feltételeket a területén élő kisebbségek számára nemzeti önazonosságának megőrzéséhez, az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatnak és nemzetközi egyezményeknek megfelelően.

A felhívás szerzői szerint 1918 december elsején a gyulafehérvári román nemzetgyűlés egy „elvi nyilatkozatot” fogadott el, amelynek az előírásait beépítették az 1919 december 9-i (Románia és az Antant között megkötött) kisebbségi szerződésbe, és Románia ez utóbbi dokumentum alapján dolgozta ki a kisebbségekkel kapcsolatos jogszabályait

„Ideje, hogy a magyar közösség vezetői elismerjék, Románia maradéktalanul teljesítette a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségeit a kisebbségekkel kapcsolatban. Az említett megyékben a teljes helyi közigazgatás a – románellenes kisiklásaikról ismert – magyar pártok ellenőrzése alatt áll, a magyarság képviselői pedig ténylegesen részt vesznek az egész ország kormányzásában” – olvasható a felhívásban, amely szerint mindez a Gyulafehérvári Nyilatkozat szellemének betartását bizonyítja.

A székelyföldi román szervezetek vezetői szerint a magyaroknak meg kell érteniük, hogy „az úgynevezett székely födnek” sosem lesz etnikai alapú területi autonómiája. „Olyan jelszavakkal, mint Vesszen Trianon, vagy Székelyföld nem Románia, amelyeket a szélsőségesek skandálnak magyar tömegrendezvényeken, sosem fogják elnyerni a románok szimpátiáját és támogatását célkitűzéseikhez (…) Ideje, hogy ez a Románia szívében található áldott térség biztonsági szempontból átlépjen a fogyasztók köréből a szolgáltatók közé, hogy ne terjedjen tovább az Ukrajnában fellobbant tűz” – zárul a FCRCHM felhívása.

Szombaton az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatban tett ígéretek betartását, a magyarság jogainak alkotmányos elismerését követelték a román kormánytól a Magyar Polgári Párt felhívására összegyűlt tüntetők Sepsiszentgyörgyön.

A gyulafehérvári határozat kimondta, hogy az Erdély és a Román Királyság közti egyesülés nyomán létrejövő új román állam az együtt élő népeknek teljes nemzeti szabadságot biztosít, lehetővé teszi, hogy oktatásukat, közigazgatásukat és bíráskodásukat anyanyelvükön maguk gyakorolják saját képviselőik által.

Fotó: MTI, Baranyi Ildikó

// HIRDETÉS
Különvélemény

A mélyülő energetikai válság a mélyülő politikai válsággal együtt elhozhatja a hét szűk esztendőt

Varga László Edgár

Meddig engedhetjük meg még magunknak a felelőtlen pazarlást? A jelek szerint többé már nem.

Amikor a párhuzamos valóságok találkoznak egy hegyi legelőn

Szántai János

A városi ember hőkupola idején igyekszik felhúzódni a hegyekbe, ha nem kedveli a mediterrán éghajlatot. Ahonnan a helyiek bármit megadnának, ha elmehetnének a világon bárhova.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Nem is olyan magától értetődő a román-moldovai unió

Sólyom István

Románia és a Moldovai Köztársaság egyesüléséről szóló diskurzus felmelegítése alkalmazkodás a megváltozott geopolitikai realitásokhoz.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Szántai János

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix
Főtér

Beteg kisgyermeket szállított a mentős, amikor megállt dinnyét vásárolni az út szélén – hírmix

Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”
Krónika

Majka az erdélyi koncertje előtti fenyegetésről, ami miatt lemondta a fellépést: „Lesz*rom”

Nem különösebben érintette meg a Majka néven ismert rappert, dalszövegírót és műsorvezetőt, Majoros Pétert az, hogy erdélyi koncertje előtt sms-ben megfenyegették, a koncertet az ügyvédei tanácsára mondta le – ezt maga Majka nyilatkozta a Blikk-nek.

Untold, avagy Kolozsvár feladása
Főtér

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik
Székelyhon

Erdélyi lehet egy Firenzében talált nő, akinek a hozzátartozóit keresik

Mintegy két hete egy firenzei egészségügyi, illetve Caritas-ellátóközpontban tartózkodik egy iratok nélkül talált nő, aki egészségi problémái miatt nem emlékszik személyes adataira. Azt mondja, Erdélyből származik, családját keresik.

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről
Krónika

Búcsú Spanyolországtól: rekordszámú román állampolgár távozik az Ibériai-félszigetről

Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj
Székelyhon

Csökkentik a jövedéki adót, jelentősen olcsóbb lesz a gázolaj

Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

// még több főtér.ro