Nagyon nem akarnak emlékezni a román politikusok elődeik gyulafehérvári ígéreteire: pártállástól függetlenül támadtak az MPP-re a székelyföldi megmondóik.
Arcátlanságnak nevezte Mircea Dușa védelmi miniszter a Magyar Polgári Párt (MPP) azon tervét, miszerint december elsején szervezne autonómiatüntetést a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul téren. A Szociáldemokrata Párt (PSD) alelnöke úgy vélte, hogy a román nemzeti ünnepet Románia valamennyi állampolgárának tiszteletben kellene tartania, függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségű.
A Hargita megyei képviselő párhuzamot vont az MPP terve és a március 15-i magyar ünnepségek között, melyeket megítélése szerint senki nem szokott megzavarni. Kifejtette, Hargita megyei lakosként és képviselőként számára sértő az MPP terve, ahogy sértő a román közösség egészére is. Duşa ugyanakkor hangsúlyozta, hogy képviselői véleményét ismertette, de mint mondta, a témát a kormányban is megbeszélik, és ismertetik az ezzel kapcsolatos hivatalos álláspontot.
Provokációnak minősítették az MPP tervét a Kovászna megyei román politikusok is, akik pártállástól függetlenül arra kérték a sepsiszentgyörgyi önkormányzatot, hogy ne engedélyezze a polgári alakulat rendezvényét.
Marius Obreja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) megyei elnöke szerint az MPP-nek kevés, de megrögzött ötlete van, mint a területi autonómia és a székely zászló. Úgy vélte, ezek elkerülhetetlenül reakciókat vonnak maguk után a román fél részéről. „Ezek az ötletek a románok és magyarok közötti széthúzáshoz vezetnek. Csak az autonómiára összpontosítanak, nem hallottam tőlük soha a közösségre, az együttműködésre, a multikulturalizmusra vonatkozó ötleteket” – értékelte az MPP politikáját a liberális politikus.
Codruţ Opaiţ, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei vezetője egyenesen infantilisnak nevezte az MPP bejelentését, és reményét fejezte ki, az RMDSZ-es városvezetés nem asszisztál majd ehhez.
Korábban Horia Grama, a PSD háromszéki elnöke nevezte szemtelenségnek, provokációnak, a román állam semmibevételének, hogy az MPP engedélyt is kért a polgármesteri hivataltól a demonstrációra.
Amint arról beszámoltunk, a nemzeti kisebbségek számára Gyulafehérváron megfogalmazott ígéretekre akarja december elsején emlékeztetni a románokat az MPP.
Van néhány perce? Na jöjjön, mert fontos dolgokat akarok magával megbeszélni.
Avagy hogyan lesz a mesterséges intelligencia észrevétlenül a személyi asszisztensünk, a pszichológusunk és a mindentudó barátunk egy „személyben”?
Nehezen emészthető az az arrogancia, amellyel Romániában nekiesnek a vendégmunkásoknak. Tekintettel arra, hogy az Európai Unió legnépesebb (vendégmunkásokból is álló) diaszpórája a román.
A nagyszebeni Astra Rock fesztivál utolsó napján megérkezett az eső. Utána pedig két olyan zenekar, akik közül egyik történelmet írt, a másik meg most fogja.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Szeptember 15. és 19. között behívják a tartalékosokat Szeben és Maros megyében egy mozgósítási gyakorlat részeként, amelynek célja a lakosság, a gazdaság és az ország területe védelmi felkészültségének felmérése – közölte a védelmi minisztérium.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Egy 50 éves nőre és hétéves fiára találtak rá holtan kedden a Drobeta-Turnu Severin-i lakásukban. A nyomozók szerint a nőt felakasztva találták meg, mellette a gyermek holtteste feküdt.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
A nyugdíjkorhatárt minden alkalmazotti kategóriában meg kell emelni, hogy az 50 és 65 év közötti, a reálgazdaságban foglalkoztatott népesség aránya magasabb legyen, mint jelenleg, jelentette ki vasárnap este Ilie Bolojan.
Továbbá: különleges hypogeum emlékművet fedeztek fel a régészek Dobrudzsában. Az egészségügyi minisztérium pedig 35 új gyógyszert szeretne fölvenni a költségtérítéses gyógyszerek listájára.

Nicușor Dan mindenkit biztosít, Románia képes megvédeni magát az orosz drónokkal szemben. Téglával támadt felesége nagyanyjára egy férfi.

Aggasztó adat: Romániában a gyerekek 16%-a és a serdülők több mint 32%-a nem jár iskolába. Továbbá: a hazai mezőgazdasági termelési árak emelkedése az európai átlag kétszerese.

Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Egy friss felmérés szerint az ország lakosságának többsége nem gondolja, hogy az EU-tagság veszélyezteti Románia függetlenségét. Brassó megyében láncfűrésszel támadtak egy férfira vita közben.
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Illegálisan végzett plasztikai sebészetnek minősülő beavatkozásokat egy nő orvosi végzettség nélkül. Ma este telihold és teljes holdfogyatkozás!
Hatvanhatezer lejt utalt egy hamis befektetési alapnak egy suceavai nő. Gyorsabban arattak a tolvajok, mint a gazda Călăraşi megyében.

Több mint 7,6 millió vendégéjszakát foglaltak Romániában az év első hét hónapjában. Szexért fizetett a rendőr egy nőnek, akit később bántalmazott és visszavette tőle a pénzt.

Hőhullám reloaded: több megyében is nagyon meleg lesz a következő napokban. Egy Temes megyei orvosnőt rajtakaptak, hogy jó pár páciensétől fogadott el kenőpénzt.

Parlamenti különbizottságot hoznak létre a családon belüli erőszak visszaszorításáért. A miniszterelnök szerint indokolatlan lenne esetleges általános tanügyi sztrájk.

Jó hír: a kolozsvári repülőtér eltörli a kézipoggyászban szállítható folyadékok mennyiségi korlátozását. Mutatjuk, melyek azok a romániai városok, ahol várhatóan a legtöbb közalkalmazottat fogják elbocsájtani a munkahelyéről.