// 2024. október 1., kedd // Malvin
Budapest

Ezüstérmes lett Cseh László 200 méter pillangón

Nem tudta megvédeni a címét. Kenderesi Tamás a negyedik a vébének ugyanabban a számában.

Cseh László ezüstérmet szerzett, Kenderesi Tamás pedig a negyedik helyen végzett 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon. A címvédő Cseh 1:53.72 perccel csapott célba a 2012-es olimpiai bajnok dél-afrikai Chad Le Clos (1:53.33 p) mögött, míg a Rióban bronzérmes Kenderesi 1:54.73 percet úszott.
 
Cseh a második, míg Kenderesi a harmadik idővel várta a finálét, előbbi az elődöntőben kicsit rosszabbat úszott, mint az előfutamban, utóbbi ideje azonban fokozatosan javult. A két magyar a 3-as és az 5-ös pályán fogta közre a 400 méter vegyes kétszeres világbajnokát, a legjobb idővel döntős japán Szeto Daiját, de figyelniük kellett a szám londoni olimpiai bajnokára, a dél-afrikai Chad Le Clos-ra, a „surranó pályán”, az 1-esen úszó riói ezüstérmesre, a szintén japán Szakaj Maszatóra, vagy akár a korábbi Európa-bajnok dán Viktor Bromerre is.
 
Ahogyan arra a keddi elődöntő után számítani lehetett, elképesztő hangorkánban léptek be a Duna Arénába a versenyzők, majd a rajt után csak fokozódott a hangulat, 
 
Kenderesi még bíztatta is kicsit a nézőket.

Cseh László ezüstérmes | MTI Fotó: Kovács TamásA rajt után, ahogy a keddi elődöntőben, ezúttal is Le Clos indult meg hatalmas tempómban, de Cseh és Kenderesi, valamint Szeto is tartotta vele a lépést. A táv felénél mindkét magyar közel volt a dél-afrikaihoz, majd az utolsó forduló után úgy tűnt, Kenderesi lehet az, aki megfogja őt. 
 
Végül a fiatalabbik magyar láthatóan elfáradt, Cseh pedig hatalmas hajrát nyitott. Le Clos-t azonban nem lehetett megfogni, és a 1:53.33-as idővel nyert, Cseh 1:53.72-vel csapott célba, a harmadik Szeto lett 1:54.21-gyel, míg a negyedik Kenderesinek 1:54:74 volt az ideje.
 
„Nem tudom, lehetett-e volna ez gyorsabb, bár az idő teljesen jó. Az, hogy idén eljutottam idáig, hatalmas csapatmunka volt” – mondta a sorozatban nyolcadik világbajnokságán is érmes Cseh.
 
„Kicsit értetlenül állok a dolgok előtt, 

nem így álmodtam meg ezt a döntőt. Közel sem úsztam olyat, mint amilyet terveztem. Negyedik lettem, annyira nem rossz ez az eredmény, de többre számítottam” – nyilatkozott Kenderesi.
 
Le Clos az ötszörös aranyérmes amerikai Michael Phelps és a kétszer győztes német Michael Gross mellett a harmadik, aki egynél többször nyert ebben a számban. A dél-afrikai első vb-címét 2003-ban szerezte.
 
A 31 éves Cseh pályafutása 13. világbajnoki érmét szerezte, ezzel vezeti a magyar örökrangsort Hosszú Katinka (11) előtt. Egyben a magyar csapat harmadik érmét szerezte a 17. vizes vébén, vasárnap a férfi 4x100-as gyorsváltó harmadik lett, hétfőn pedig Hosszú Katinka nyert 200 m vegyesen.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro